Connect with us

Minden ami NFL

Mire figyeljünk, mit várjunk a Wild Cardról kieső csapatoktól

Túl vagyunk a Super Wild Card hétvégén, amely után hat csapatnak véget ért a 2023-as szezon. Sokuk elég csúfos vereség után várhatja az offseasont, amik mellé még komoly dilemmák is társulnak. Most megnéztük a kipottyanó csapatoknak szerintünk mivel kell leginkább szembenézni, miben lehet reménykedni, vagy mivel tudnák javítani az esélyeiket jövőre.

Cleveland Browns: cserélni kellene Justin Fieldsért

Nagyon szeretni való történet volt, ahogy Joe Flacco másfél hónapig visszavitt minket az időben 2013-ig, és az irányításával bemasírozott a Browns a rájátszásba, de ha mindenki szívére teszi a kezét, akkor várható volt, hogy nagy reményekre nem számíthatunk tőle sem januárra, sem hosszú távra. Ebben a kalandban ennyi töltény volt, így ideje megint előre nézni, ahol a Deshaun Watson szerződése fölött köröző keselyűk látványa fogad minket. A lehető legtovább kitartottam mellette és reménykedtem a karrierje újjáélesztésében, de ideje levenni róla a kezem: ez a projekt zátonyra futott, és Jimmy Haslam megalomán szerződésajánlata után menekvés sincs belőle.

Browns' Garrett is set to chase Bears' Fields at site of the quarterback's rough NFL debut | AP News

Ez azért is bosszantó, mert láthattuk idén milyen életképes projekt ez a clevelandi, még ha a wild card kiesés rettentő csúnyára és lehangolóra is sikeredett. Watson visszatérése óta látott produktuma azonban kevés lesz az ismétléshez, de a lehetőségek tárháza sem túl bő, hiszen az kizárt, hogy még egy nagy fizetésű irányító jöjjön, az első körös pickjük pedig a Texansnál van. Így két út járható: vagy bekockáztatnak egy második napos draftcetlit egy újoncra, vagy próbálnak cserélni Justin Fieldsért.

Egyre inkább arra utaló jelek jönnek Chicagóból, hogy az ölükbe hulló 1/1-es választási joggal irányító fog érkezni, és akkor Fieldset megpróbálják értékesíteni. Bár a hajrára egész jól nézett ki irányításával a Bears, nagyon magasra nem tudta feltornászni az értékét, így becslések szerint egy második körös pickért is mozdítható lenne. Mivel a Browns hátul van, ezért minden bizonnyal rá kell dobni valami extra 2025-ös draftcetlit is, ami akár lehet valami feltételekhez kötött első kör is, ha nagyon félnek a licitháborútól. Túlzásba nem kellene esni, mert Fields játékát akármennyire szórakoztató nézni, nincs ott a legjobbak között, viszont arra a lehetséges két évre megérhet egy próbát. A futójáték Chubb visszatérésével remélhetőleg föltámad hamvaiból, az irányító futásokkal kiegészítve ez egy új színt vihet az offense-be, és megadná az esélyt a januári álmokra jövőre. Nála jobb olcsó cap hittel rendelkező irányítót nem hinném hogy tudnának találni, az a cirka 3,5 millió dollár bőven besúvasztható lenne a sapkába még úgy is, hogy jelenleg negatív cap space-ük van.

Dallas Cowboys: hol van a régi Jerry Jones?

A cikk még nem ért véget. Hogy tovább olvass, fizess elő vagy jelentkezz be!

Havi előfizetésÉves előfizetés
ÉVES ELŐFIZETÉSSEL OLCSÓBB!
Előfizető
havonta
egy évre
HUF249024 900
Prémium cikkek
Reklámmentes böngészés
Discord hozzáférés
Havi flag foci
Egyéb időszakos események (mock draft, dynasty liga)
ElőfizetekElőfizetek
Reklámmentes
havonta
egy évre
HUF349034 900
Prémium cikkek
Reklámmentes böngészés
Discord hozzáférés
Havi flag foci
Egyéb időszakos események (mock draft, dynasty liga)
ElőfizetekElőfizetek
Támogató
havonta
egy évre
HUF499049 900
Prémium cikkek
Reklámmentes böngészés
Discord hozzáférés
Havi flag foci
Egyéb időszakos események (mock draft, dynasty liga)
ElőfizetekElőfizetek

3 Comments
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
3 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
Kopi3.14
Kopi3.14
2024-01-17 21:14

A Vasasnál ez a tankolás nem igazán működhet, ott a minden meccset meg kell nyerni mentalitás dívik.

Tamás
Tamás
2024-01-17 13:01

Wow!!!
“…Deshaun Watson szerződése fölött köröző keselyűk látványa fogad minket…”
Milyen művészi megfogalmazás! Komolyan!
Abban világban ahol a különféle online sajtóorgánumok tele helyesirási hibával jelennek meg néha – mindez úgy, hogy a magukat újságiróknak és szerkesztőknek nevező valakik beadják, majd elfogadják és publikálásra méltónak találják -, abban az időben egy ilyen gyöngyszemet meg kell becsülni!
Köszönöm! :-)

Staten Island
Staten Island
2024-01-17 07:18

Watson teljesítménye mellett azt kevésbé látom, hogy a Browns további pickeket áldozna a QB posztra, az a bust igazolás teljes beismerése lenne. Sokkal inkább látom, hogy hoznak egy kevésbé nagy nevet csereposztra olcsón és megversenyeztetik őket a holtszezonban.

3
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x