Minden héten van mit tanulni az NFL-ben, úgyhogy minden forduló után le is vonjuk a tanulságainkat. Jöjjön tehát egy touchdownnyi (6+1) pont / take / gondolat a szezon legfrissebb hétvégéje után. Mivel már csak 8 csapat játszott a héten, így majdnem minden divisional körbe jutó csapatról lesz szó ma!
😈 Ez a Lamar már nem az a Lamar / Ez a Ravens már nem az a Ravens
Bármikor, amikor a Ravens Super Bowl esélyeiről volt szó idén, akkor előjöttek a rosszmájú kommentek, hogy erre semmi esélyük, nézzük csak meg Lamar Jackson 1-3-as playoff mérlegét. Persze magával a ténnyel nehéz lenne vitatkozni, hogy valóban egy meccset nyert csak négy próbálkozásból. Ennek a ténynek azonban nincs jósló ereje. Attól, hogy legutóbb kikaptak első kiemeltként a Titanstől, még nem jelenti, hogy most is ki fognak kapni első kiemeltként egy másik AFC South csapattól. És nem is tették, mert ez a Lamar már nem az a Lamar, és ez a Ravens már nem az a Ravens.
Lamar és a Ravens ugyanis idén végre szintet lépett azzal, hogy lett pár értelmes elkapó és ami még fontosabb, hogy lett egy értelmes támadókoordinátor. Persze ne vegyük el Greg Roman érdemeit sem, mert karrierje elején lehet rá volt szüksége Jacksonnak és sok hasznos dolgot csinált, amivel az alapszakaszon végig tudtak masírozni. Azonban a playoffhoz már kevés volt. Ugyanis túlságosan egysíkú volt a támadósor, ami a rájátszásban már nem elég, hiszen itt a védelmek minden egyes alkalommal specifikus gameplanekkel érkeznek, és ha a remek futójátékod mellé nem tudsz egy jó passzjátékot is összerakni, akkor meg vagy lőve. És még mielőtt… nem az irányító miatt nem tudtak jó passzjátékot összerakni, hanem a koordinátor miatt. Lásd mostani találkozó.
A Titans azon a bizonyos meccsen folyamatosan teletöltötte a boxot és elvette a futójáték lehetőségét, és mivel nem volt playoff-szinten értelmezhető passzjáték-terve a Ravensnek, így meg voltak lőve. Most nagyon nem ez a helyzet. A Texansnak is volt egy nagyon jó terve, amivel a Hollók alapjátékát jól tudta limitálni, azonban most nem halt meg teljesen a támadósor, hanem tudtak változtatni és végül hengereltek a második félidőben.
A Texans nagyon meglepte a Ravenst a rengeteg blitzcel, hiszen az alapszakaszban mindössze 21%-ban küldtek extra embert az ellenfelek irányítóira, azonban most egy nagyon durva 75%-os arányt hoztak össze – soha nem blitzelték még ennyit Lamart, habár azt a meccs előtt is kiemeltük, hogy ez lehet a gyengéje. És az első félidőben az is volt:
- 12/18 dropback blitz ellen
- -0.27 EPA/Play
- 25% sikerességi ráta
- 42.9% sack/nyomás ráta
- 3,51 mp átlagos passzidő
Meg volt lőve a Ravens offense. És ha még Greg Roman lenne a támadókoordinátor, akkor így is maradt volna. Neki sosem voltak válaszai a blitzre, gyakorlatilag csak screenekkel operált (lásd Eagles 2021-2023). Todd Monkennek azonban voltak. Kellett a félidő ahhoz, hogy összeszedje a gondolatait, és egyébként mindenki elmondása szerint Lamar Jacksonnak is nagy szerepe volt a terv összerakásában, hogy hogyan lehet megverni a Texans blitzeit, de sikerült. Nem is akárhogy. A második félidőben:
- 8/11 dropback blitz ellen
- 0.61 EPA/play
- 75% sikerességi ráta
- 0% sack/nyomás ráta
- 2,25 mp átlagos passzidő
Lenyűgöző különbség.
Szóval ez a Lamar és ez a Ravens már nem az a Lamar és az a Ravens, mint amit pár évvel ezelőtt láttunk. Ez egy jóval magasabb szint. Ami most egy újabb komoly feladat elé néz, hiszen Patrick Mahomes és a Steve Spagnuolo vezette védelem jön szembe a konferenciadöntőben. Mahomes pedig még sosem vesztett playoff-meccset az AFC-ben rendes játékidőben, azonban ezt a Baltimore-t butaság lenne leírni a múlt eseményei miatt.
Legfrissebb cikkeink
- A Ravens megint jó úton halad, hogy megdöntsön egy elképesztő futós rekordot
- Egyre közelebb a kezdőhöz Drake Maye
- Antonio Pierce: Nem tudom, ki lesz a kezdő irányító
- A Browns és a Panthers nem cserél QB-t
- Második olvasás #5 – Az őrület folytatódik avagy a támadósorok megérkeztek
- Történelmet írtak a védelmek vasárnap
- A Vikings megállíthatatlan, a Bills és a 49ers összeomlott, roncsderbi New Englandben
- TJ Watt százados lett!
- Simán nyert a Bears és a Broncos, egyre nagyobb gödörben a Rams, az utolsó pillanatban vérzett el a Steelers
- Őrült meccsen nyert a Ravens és a Giants, tovább robog a Commanders, már nem nyeretlen a Jaguars
- A Patriots és a Dolphins kezdőjébe is visszatér egy elkapó
- A Browns hajlandó lehet elcserélni Amari Coopert
- Komolyabb Brandin Cooks sérülése a vártnál, valószínűtlen Anthony Richardson játéka
- A Jetstől szerzett centert a Saints
- A Packers eltiltotta a hisztiző Romeo Doubst
Legutóbbi hozzászólások
- Kopi3.14 on Egyre közelebb a kezdőhöz Drake Maye
- Csakeztne on Egyre közelebb a kezdőhöz Drake Maye
- atis123juve on Egyre közelebb a kezdőhöz Drake Maye
- Rambo on Egyre közelebb a kezdőhöz Drake Maye
- Fetyke on A Vikings megállíthatatlan, a Bills és a 49ers összeomlott, roncsderbi New Englandben
- ThySoul on A Vikings megállíthatatlan, a Bills és a 49ers összeomlott, roncsderbi New Englandben
- Kopi3.14 on Antonio Pierce: Nem tudom, ki lesz a kezdő irányító
- atis123juve on A Vikings megállíthatatlan, a Bills és a 49ers összeomlott, roncsderbi New Englandben
ennek a tenynek nincs joslo ereje?
ennek a tenynek?
joslo ereje?
persze, hogy nincs: mas jatekosok, mas szemelyzet, mas ellenfelek, masik naptari ev. talan meg a szabalyok is valtoztak egy picit.
semminek nincs joslo ereje. az egesz amerikai foci arrol szol, hogy veszik az eddigi statisztikakat, es mondanak valamit. dolgokat. szamokat.
peldaul, hogy xy csapatnak 12.34% eselye van a playoff-ra. egy fenet! nem xy csapatnak van ennyi eselye, hanem azok a csapatok, amelyek korabban W:L gyozelmi mutatoval rendelkeztek W+L meccs utan, 12.34%-ban jutottak a playoff-ba.
bocs a kirohanasert, ideges matematikus vagyok :)