Sokáig kellett várni, de kiderült, hogy Trevor Lawrence tudja vállalni a játékot és ott lesz lesz a Jaguars aktív keretében a sorsdöntő Titans elleni mérkőzésen. Az elkapó Christian Kirk viszont nem tudja vállalni a játékot.
Amennyiben a Jaguars legyőzi a csoportriválist, akkor megnyeri a csoportját és negyedik kiemeltként fogadhatja a Brownst a wild card körben. Azonban ha kikapnak, akkor a Steelers győzelme miatt már biztosan véget ér számukra a 2023-as idény (vereség esetén a Steelers és a Broncos veresége kellett volna a hetedik kiemeléshez).
A korábbi 1/1-es játékos idén is remekül teljesített, még ha ez a számain nem is feltétlenül látszik meg. 3737 passzolt yard mellett 19 TD és 12 INT került a neve mellé 15 meccsen, de a 6,1 százalékos extra dobás aránya például a harmadik legjobb az egész ligában.
Nem volt ilyen szerencséje a Saints futó Alvin Kamarának, aki kénytelen kihagyni a szezonzárót. A korábbi első körös Mac Jones sem fért be az aktív keretbe a Patriotsnál, de Taylor Heinicke sem tudja vállalni a játékot, így ismét Desmond Ridder kezd majd a Falconsban.

Legfrissebb cikkeink
- Hét nemzetközi meccs lesz idén az NFL-ben
- Brock Purdy: Az egész történetem arról szól, hogy alábecsülnek
- Az idei drafton elkelhet minden idők legnehezebb játékosa
- A jövő sztárjai – Abdul Carter
- Legalább Garrett maradt – Browns FA-értékelő
- Russell Wilson csak akkor keresheti meg a $21 millióját, ha a Giants veretlen lesz idén
- Veterán cornert igazolt a Ravens
- Ezeket a szabályokat vezetné be a Versenybizottság
- No Fun League: Már orrot törölni sem szabad ünneplésként
- Triple Coverage #592 – Mock Draft egy hónappal az igazi előtt (2. rész)
- Ennyi volt? – Chargers FA-értékelő
- Valami kezdete – Jaguars FA-értékelő
- BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- A jövő sztárjai – Cam Ward
- Mindent egy lapra feltéve – Titans FA-értékelő
Legutóbbi hozzászólások
- Cseh Tibor on Legalább Garrett maradt – Browns FA-értékelő
- katonadani on Legalább Garrett maradt – Browns FA-értékelő
- Kopi3.14 on Legalább Garrett maradt – Browns FA-értékelő
- Csakeztne on BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- Hurrá Torpedó on BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- Jani_Kovacs on No Fun League: Már orrot törölni sem szabad ünneplésként
- Jani_Kovacs on Ennyi volt? – Chargers FA-értékelő
- Jani_Kovacs on BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!