Bill Belichicknek tegnap megvolt a második interjúja a Falconsszal, így igazából bármikor jöhetne a bejelentés, hogy kinevezték főedzőnek, és eddig ez is volt a várakozásunk. Azonban úgy tűnik van kihívója a posztra, hiszen jövő hétre második interjút egyeztettek Jim Harbaugh-val, a Michigan főedzőjével – számolt be az NFL Media.
Harbaugh a Chargersnél is volt már interjún, ott a második köröket nem kezdték még el. Szintén közös jelölt a Titanstől menesztett Mike Vrabel, aki Los Angelesben volt már, jövő héten pedig Atlantába utazik (ez még első körös interjú lesz). Persze sok más jelölt volt már náluk interjún, de egyelőre talán velük nem érdemes komolyabban foglalkozni, amíg nem hívják őket a második körre, hiszen láthatóan már elkezdték szűkíteni a listájukat.
Az is látszik, hogy Arthur Blank nagy halat szeretne leakasztani, hiszen Belichick és Harbaugh számít a két legnagyobbnak jelenleg.

Legfrissebb cikkeink
- Franchise taget kaphat Tee Higgins
- Van már kiút? – Saints FA-kitekintő
- Végre fény van az alagút végén – Broncos FA-kitekintő
- Csak egyetlen 1/1-es nyert bajnoki címet az őt draftoló csapattal az elmúlt 25 évben
- Mindössze két 2012 után draftolt irányító nyert kezdőként Super Bowlt
- A Vikings megpróbálja megtartani Aaron Jonest
- Az NFC East az egyetlen divízió, ahol minden csapat többszörös bajnok
- Ha 15+ győzelmet szerzel, akkor hagyj fel minden reménnyel
- Megmenthető a dinasztia? – Chiefs FA-kitekintő
- Irány a duplázás – Eagles FA-kitekintő
- A tehetség nem elég: Dion Jordan elrettentő példa a jövő generációjának
- 260 meccset már lejátszott a Panthersben, de még folytatja!
- Sztárok, akiket kivághatnak vagy elcserélhetnek a piac nyitása előtt
- Most ezt hogyan? – a Pete Carroll kinevezés
- Aaron Rodgers “könyörgött”, hogy maradhasson a Jetsben
Legutóbbi hozzászólások
- renningan on Csak egyetlen 1/1-es nyert bajnoki címet az őt draftoló csapattal az elmúlt 25 évben
- Kopi3.14 on Csak egyetlen 1/1-es nyert bajnoki címet az őt draftoló csapattal az elmúlt 25 évben
- Cseh Tibor on Megmenthető a dinasztia? – Chiefs FA-kitekintő
- Cseh Tibor on Josh Sweat: Nekem kellett volna Super Bowl MVP-nek lennem
- Cseh Tibor on Irány a duplázás – Eagles FA-kitekintő
- jason_garcia on Csak egyetlen 1/1-es nyert bajnoki címet az őt draftoló csapattal az elmúlt 25 évben
- Milton on Aaron Rodgers “könyörgött”, hogy maradhasson a Jetsben
- reynaldo.1963 on Csak egyetlen 1/1-es nyert bajnoki címet az őt draftoló csapattal az elmúlt 25 évben