Az NFL-játékosok nem hétköznapi emberek. Ezt persze amúgy is tudtuk, de azért nem árt néha emlékeztetni magunkat. Újabb példa, hogy Nick Allegretti, Javon Hargrave és Arik Armstead is komoly sérüléssel játszott a Super Bowlon.
Allegretti guard poszton Joe Thuney helyén volt kénytelen kezdeni, azonban a második negyedben elszakadt egy szalag a könyökében. Az immár háromszoros Super Bowl-győztes támadófalember azonban így is végigjátszotta a meccset. Allegretti ugyan nem egy extrán jó játékos, de beugrósnak abszolút rendben van, emellé nagyon jó csapattárs, a Chiefs öltözőjében fontos figura, így ne lepődjünk meg, ha újraigazolják a holtszezonban.
A 49ers védőfalembere, Arik Armstead még a 13. fordulóban szenvedett lábfej- és térdsérülést, de a rájátszásra vissza tudott térni. A meniszkusza azonban nem gyógyult meg, meg is kell műteni hamarosan, szóval egyáltalán nem volt egészséges a rájátszás alatt.
De nem ő volt az egyetlen belső védőfalember a 49ersben, aki sérüléssel küzdött, ugyanis Javon Hargrave-nek a hüvelykujjában szakadt el egy szalag és ezzel együtt játszotta végig a Super Bowlt.
Mindkét DT-nek szerződése van még legalább a 2024-es szezonra, így jövőre újra megpróbálhatnak felérni a csúcsra.

Legfrissebb cikkeink
- Hosszabbított Nick Siriannival az Eagles
- Robert Saleh után Joe Douglas is visszatér korábbi sikerei helyszínére
- Prock Purdy extra védelmet kapott a 49erstől
- A kiemelések megváltoztatásáról és a tush push eltörléséről is szavaznak a héten
- Top5-ös pick után playoff? A Patriots 11 meccsen favorit
- Brock Purdy után Fred Warnerrel tárgyal a 49ers: rekordszerződés jöhet
- Papíron ez nagyon jól néz ki – Giants draftértékelő
- Nem a cserék számán múlik – Texans draftértékelő
- 3 milliós szponzori megállapodást kötött a Dolphins 7. körös újonca
- Megint balhéba keveredett Antonio Brown
- A Bengals elit védője bekeményíthet, de minden jó lap a csapatnál van
- Bevett szokás lehet a Vikings dupla európai turnéja
- ELF: Nagy vereséggel nyitotta a szezont az Enthroners
- MegLynchelve – 49ers draftértékelő
- Pozitív a kaszinó mérlege – Raiders draftértékelő
Legutóbbi hozzászólások
- Pedro44 on MegLynchelve – 49ers draftértékelő
- Pedro44 on A Bengals elit védője bekeményíthet, de minden jó lap a csapatnál van
- Pedro44 on A Bengals elit védője bekeményíthet, de minden jó lap a csapatnál van
- Tinka1495 on Top5-ös pick után playoff? A Patriots 11 meccsen favorit
- Cseh Tibor on Papíron ez nagyon jól néz ki – Giants draftértékelő
- Miloo on A Bengals elit védője bekeményíthet, de minden jó lap a csapatnál van
- ZoliZoltan on Cover ABC – Hogyan olvasd a védelmeket!
- Pedro44 on A Bengals elit védője bekeményíthet, de minden jó lap a csapatnál van
És akár ilyen apróságok is lehettek döntöek egy ennyire kiegyensúlyozott meccsen.