Az NFL Versenybizottsága a napokban ülésezik és több fontos kérdést is vizsgálnak. Az egyik ilyen a kickoffok megreformálása, ugyanis a liga kevesli a visszahordások számát (2023-ban csak 22%-át hordták vissza a kickoffoknak), de mindeközben szeretnék minimum fenntartani, de leginkább növelni a játékosok biztonságát ezen játékok során. Itt jön a képbe az XFL által már az utóbbi években használt kickoff szabály, amit Judy Battista információi szerint hosszasan taglalt a bizottság a hétvégén.
Az XFL szabálya szerint 10-10 játékos a visszahordó csapat 30 és 35 yardosán áll fel egymással szemben, és senki sem indulhat el addig, amíg a visszahordó játékos el nem kapja a labdát. Így több visszahordás volt és az ütközések sokkal kisebb sebességgel történtek, ezáltal a sérülések és agyrázkódások is csökkentek. Sikeres kísérlet volt, de esztétikailag azért sokaknak furcsa volt a játék, talán ezért is ódzkodtak eddig a tulajok a változtatásoktól.
A Versenybizottság tovább folytatja a beszélgetéseit a potenciális szabályváltoztatásról, és akkor reményeik szerint összerakhatnak egy javaslatot a tulajok számára. Majd 24 szavazatra lenne szükség, amit nem lesz egyszerű összehozni, a PFT információi szerint jelenleg biztosan nincs meg a kellő szavazat a változáshoz.

Legfrissebb cikkeink
- BREAKING: A Ravens hosszabbított Derrick Henryvel!
- Az egész szezonra elvesztette kezdő safetyjét a Ravens
- Cincinnati is draftot rendezne
- Mini-holdoutba kezdett a Packers legjobb falembere
- Egyre cikibb, amit a Bengals művel Trey Hendricksonnal
- Triple Coverage #600
- Készen vagyunk? – Rams draftértékelő
- Két snapen múlott a Packers guardjának 2 millió dollárja
- Asante Samuel Jr. nyakműtéten esett át, legkorábban júliusban írhat alá valahová
- Az Eaglest Black Friday alkalmával, a Chiefst karácsonykor láthatjuk kiemelt idősávban
- A Browns kiváló linebackere kihagyja a teljes szezont – veszélyben a karrierje is
- A George Pickens hullámvasút
- Az őrület biztos jele – Bengals draftértékelő
- BREAKING: Megvan milyen meccsek lesznek idén Európában
- Trey Hendrickson egyre mérgesebb a Bengalsra
Legutóbbi hozzászólások
- atis123juve on BREAKING: Derek Carr visszavonul!
- Csakeztne on A George Pickens hullámvasút
- Miloo on Egyre cikibb, amit a Bengals művel Trey Hendricksonnal
- Csakeztne on Egyre cikibb, amit a Bengals művel Trey Hendricksonnal
- ThySoul on Egyre cikibb, amit a Bengals művel Trey Hendricksonnal
- Pedro44 on Egyre cikibb, amit a Bengals művel Trey Hendricksonnal
- Fetyke on Egyre cikibb, amit a Bengals művel Trey Hendricksonnal
- atis123juve on Egyre cikibb, amit a Bengals művel Trey Hendricksonnal
Az ELF Kick off-ja nem az XFL-é.
A kickoff helyét lehet oda mozgatni, hogy ne legyen automatikus touchback egy igazán jó rúgónak sem.
Ez az ötlet amúgy nyilván kicsinálja az onside kicket, ami helyett jöhet akár egy 4&25 a mondjuk a saját 25-ösről, vagy egy possession attempt, ahol ha nincs meg a 25 yard, akkor az ellenfél az eredeti LOS-ről jön és nem ameddig eljutottak (mintha incomplete pass lenne), támadó szabálytalanságnál pedig a kísérlet sikertelen büntetés pedig utána mérik ki. Védő szabálytalanság esetén nincs automatikus first down csak yardbünti.
Az onside kick jelenleg 5,5-ban sikeres. Ezt az ártéket kellene 10-re felvinni valahogy.
Elsőre ez nem is tűnik rossznak. Jobban megnézve viszont könnyen lehet, hogy annál inkább.
Az ominózus kick off-ot elkapatnám Henryvel vagy egy hasonló kaliberű (érsd: sebesség és méret) játékossal. Ahogy nézem van arra is 10-15 yardja, hogy felgyorsuljon. ST játékos legyen a talpán aki egy falemberrel a nyakán megfogja…
ui.: az egészben az a poén, hogy évekkel ezelőtt pont azért vitték előbbre a kick off helyét, hogy ne legyen annyi visszahordás. :D
És mi van ha a kicker meggurítja magának aztán összeszedi 10 yard után?
Tehàt 100% touchback lesz.
Vagyis még ha béna is a visszahordó és kiesik a kezéből a labda akkor sem lesz soha sem fumble mert esély sincs rá, hogy a rúgó csapatból bárki is odaérjen…
Így ki akarna nem touchbacket rúgni?
“Sikeres kísértet volt” – az amikor egy halott guard jól húúúúúz?
Gunnerek tán nem is kellenek akkor majd ST-be?