A Chiefs megvédte a bajnoki címét és elkerülhetetlen egy új dinasztiáról beszélni. Azért félelmetes ez az egész történet, mert úgy lettek ismét bajnokok, hogy közben nem kapcsoltak totális win now módba és görgettek sok halott pénzt vagy halmoztak fel óriás, felesleges szerződéseket, hanem fiatalokból álló csapatot építettek, akik mellett az a pár veterán is jól teljesít, akik nagy szerződésen vannak. Így pedig nincs teljesen megkötve a kezük a piacon sem, bár nyilvánvalóan most se a Chiefst várjuk az offseason legaktívabb résztvevőjének.
A legnagyobb gondban a lejáró szerződésű fontos játékosaikkal lesznek, illetve azzal, hogy bizonyos egyértelműen feltűnő hiányposztra hozzanak csapatba illő játékost. Így nem árt kicsit mozgásteret sem bővíteni.
Hol lehet spórolni?
A Chiefs az Over The Cap kalkulációi alapján effektív 12,5 millióról indul neki a holtszezonnak, ami tökéletesen a liga közepére helyezi őket, egész pontosan tizenhatodik legtöbb a ligában. Ez tehát nem szörnyű, de sok a tennivaló, így soknak sem mondható.
Kivágások
Ez a legegyszerűbb és leggyorsabban megfogható rész. Tulajdonképpen egyetlen egy darab játékos van, akinek a kivágásán érdemes egyáltalán elgondolkodni, ez Marquez Valdes-Scantling. Az elkapónak volt pár kétségtelenül nagyon fontos villanása a rájátszásban, de az elküldése 12 millió dollárt szabadítana fel két millió dollár halott pénz mellett. Márpedig pár jobb pillanat nem fogja feledtetni velünk, hogy egész évben használhatatlan volt, nagy hibákat halmozott és alapvetően sem lehet egy harmadik számú elkapónál jobbnak ítélni. A teljesítményét szinte a másfél millióért játszó Justin Watson is hozza.
Átalakítások, hosszabbítások
A legegyértelműbb és legnagyobb hatású machinálást Patrick Mahomes szerződésén lehet elvégezni. A liga legjobb irányítója 2020-ban írta alá a 10 éves szerződését, de ezt tavaly szeptemberben átalakították, hogy Mahomes a liga legjobban fizetettje lehessen. A Chiefs nem adott extra pénzt Mahomesnak, ellenben a 2031-ig esedékes több 100 millió dollár egy részét átcsoportosította, aminek köszönhetően az irányító 2023 és 2026 között 208,1 millió dollárral lesz gazdagabb. Ettől függetlenül tovább lehet piszkálni ezt a kontraktus, a roster bónuszát aláírásivá alakítani, így pedig 35 millió is felszabadulhatna idénre, ami elég jelentős összeg.

Legfrissebb cikkeink
- Jó esély van arra, hogy változik a rájátszás kiemelési rendszere
- Biztosra megy a Packers, szinte biztosan eltörlik a tush push-t
- Így néz ki Derrick Henry új szerződése
- CeeDee Lamb: Nincs rangsor köztem és Pickens között
- BREAKING: Rekordszerződést kapott Fred Warner
- Első lépés megtéve, de hová? – Seahawks draftértékelő
- Jó főedző Nick Sirianni?
- Mi a baja mindenkinek a tush push-sal?
- Triple Coverage #603 – Kérdezz-felelek
- Nehogy már negatív mérleggel hazai pályán játsszon valaki a rájátszásban!
- Hosszabbított Nick Siriannival az Eagles
- Robert Saleh után Joe Douglas is visszatér korábbi sikerei helyszínére
- Brock Purdy extra védelmet kapott a 49erstől
- A kiemelések megváltoztatásáról és a tush push eltörléséről is szavaznak a héten
- Top5-ös pick után playoff? A Patriots 11 meccsen favorit
Legutóbbi hozzászólások
- Zotya on Robert Saleh után Joe Douglas is visszatér korábbi sikerei helyszínére
- atis123juve on Triple Coverage #600
- camillo7777 on Biztosra megy a Packers, szinte biztosan eltörlik a tush push-t
- vicgeordie on Biztosra megy a Packers, szinte biztosan eltörlik a tush push-t
- camillo7777 on Biztosra megy a Packers, szinte biztosan eltörlik a tush push-t
- renningan on Mi a baja mindenkinek a tush push-sal?
- ZoliZoltan on Mi a baja mindenkinek a tush push-sal?
- Cseh Tibor on Jó esély van arra, hogy változik a rájátszás kiemelési rendszere
csak egy apró megjegyzés, mert biztos nem ezt akartátok írni: “Előbbi (azaz Grover Stewart) pár tízmillió körül, utóbbiak még olcsóbban”, a pár tízmillióba beleszámít a 30 is nálam, amiért meg nyilván Chris Jones-t szerződtetnék. Tizenpár millió jelentené nekem azt amire gondolhattok 10-15M. Esetleg a tizenvalahány millió, ebbe 10-20M között minden benne van.
Most megmondom bárhova kerülne Coleman bust lenne, de ha elviszi a Chiefs a kövi 10 év top elkapója lesz 100% (öljetek meg ha bejön)