A Lions tavaly végre tényleg átlépett az árnyékán és gyakorlatilag milliméterekre volt attól, hogy bejusson a Super Bowlba. A konferencia nem lesz erősebb, a 49ersnek is nehéz lesz még magasabb fokozatba kapcsolni, így minden lehetőség megvan arra, hogy a Detroit ismét domináljon. Az óvatoskodásnak vége, ideje végre a piacon is agresszívnek lenni.
Hol lehet spórolni?
A Lions rostere nagyon fiatal, a meglévő szerződéseket is jól rakta össze a menedzsment, így jelenleg 57 millió dollár helye van a csapatnak a fizetési plafon alatt, ami nem mellesleg a hetedik legtöbb a ligában. Kivágásokkal ezen nem nagyon lehet javítani: a safety Tracy Walkert már elküldte a gárda, rajta kívül pedig legfeljebb a belső védőfalember John Cominskyt lehetne meneszteni, de ő összességében megérdemli azt a 4,6 milliót, amit meg lehetne rajta spórolni.
A már meglévő szerződésekhez sincs sok értelme nyúlni ilyen sok cap space mellett. Pláne hogy legfeljebb Taylor Decker kontraktusának átalakításával lehetne komolyabb összeget spórolni (8-9 millió dollárt), de akkor már inkább hosszabbításban kellene gondolkozni – ugyan már 31 éves, de a falemberek jól öregszenek, a szerződése pedig lejár jövőre.
Hová igazol Cousins, mi lesz Belichickkel? – A holtszezon 10 legfontosabb kérdése
Amennyiben mindenképp kellene pár extra dollár, akkor a legcélszerűbb megoldás hosszabbítani Jared Goffal. Bár sokáig úgy tűnt, hogy a Lions megszívta vele (a 2021-es idényben csak 3-13-1-es mérleg jött össze, a 2022-es idény pedig egy 1-6-os győzelmi mutatóval kezdődött), de azóta nagyot fordult a világ. Az elmúlt 27 alapszakasz-meccséből 20-at megnyert a Goff vezette csapat, ráadásul összejött az, ami Matthew Stafforddal sosem: nemcsak, hogy megnyerte a csoportot a Lions, de a rájátszásban két mérkőzést is behúzva a Super Bowlért játszhatott és csak kicsit kellett volna máshogy pattannia a labdának, hogy a döntő is összejöjjön.

Legfrissebb cikkeink
- Hogyan tudna fejlődni a Packers támadósora?
- Top 5-ös szerződést kapott Garrett Wilson
- Top10 irányító az NFL-ben dolgozók szerint
- Top10 tackle az NFL-ben dolgozók szerint
- 32 újonc még mindig nem írta alá az újonc szerződését
- Jauan Jennings cserét kér, ha nem hosszabbít vele a 49ers
- Teddy Bridgewatert felfüggesztették, amiért saját pénzén támogatta a játékosait
- Nevekkel nem nyersz fantasy bajnokságot – Irányítók, akik félrevezethetnek
- Ja’Marr Chase: Minden elkapó díva
- A Steelers szétnézett a piacon, mit kaphatna TJ Wattért
- Top10 tight end az NFL-ben dolgozók szerint
- Top10 belső támadófalember az NFL-ben dolgozók szerint
- Triple Coverage #612 – A 15 legjobb irányító-körülmény
- ELF: Enthroners-vereség a spanyol fővárosban
- Családon belüli erőszak miatt letartóztatták a Browns második körös futóját
Legutóbbi hozzászólások
- Ragi on Top 5-ös szerződést kapott Garrett Wilson
- Leonidasz007 on Nevekkel nem nyersz fantasy bajnokságot – Irányítók, akik félrevezethetnek
- Cheetah008 on Nevekkel nem nyersz fantasy bajnokságot – Irányítók, akik félrevezethetnek
- katonadani on Top 5-ös szerződést kapott Garrett Wilson
- Cheetah008 on Top 5-ös szerződést kapott Garrett Wilson
- ThySoul on Top10 irányító az NFL-ben dolgozók szerint
- katonadani on Ja’Marr Chase: Minden elkapó díva
- Kopi3.14 on Ja’Marr Chase: Minden elkapó díva
“vagy esélye megszerezni Dak Prescottot.”
Lehet alapszakaszba nyernének vele 2 meccsel többet, de a playoffba fejbe szétesik Prescott, Goffal jobban járnak ő volt SB-be és NFC döntőbe.
Nálam PC-n a főoldalt kivéve egyik aloldalon sincs stylesheet. Chrome és Edge böngészőben is szét van esve az oldal.
Mobilon oké