Nemrég Brock Purdy árulta el, hogy a 49ers megkörnyékezte Tom Bradyt a szezon előtt, hogy ismét térjen vissza a visszavonulásból és egy évre csatlakozzon a csapathoz. A hihetetlennek tűnő sztorit most a főedző Kyle Shanahan is megerősítette.
“Teljesen komolyan gondoltam Tom Brady leigazolását. Amikor beszéltünk, akkor még nem tudtam, hogy Brock karja hogyan fog gyógyulni, hogy bevethető lesz-e az idény kezdetén. Ha nincs a sérülés, akkor fel sem merült volna az ötlet, de a csapat érdekeit kellett szem előtt tartanom. Viszont ebből nem csináltam titkot: biztosítottam Brockot, hogy hosszú távon ő az emberünk és Brady az egyetlen, aki miatt csak és kizárólag a 2023-as szezonban nem kezdett volna, ha időközben felgyógyul”
– árulta el a 49ers mestere (via PFT).
Brady viszont nem kért a dologból, ezúttal végérvényesen szögre akasztotta a sisakot. A csapat szerencséjére ugyanakkor Purdy teljesen felgyógyult és alaposan kivette a részét abból, hogy Super Bowlba jutott a 49ers.

Legfrissebb cikkeink
- Hét nemzetközi meccs lesz idén az NFL-ben
- Brock Purdy: Az egész történetem arról szól, hogy alábecsülnek
- Az idei drafton elkelhet minden idők legnehezebb játékosa
- A jövő sztárjai – Abdul Carter
- Legalább Garrett maradt – Browns FA-értékelő
- Russell Wilson csak akkor keresheti meg a $21 millióját, ha a Giants veretlen lesz idén
- Veterán cornert igazolt a Ravens
- Ezeket a szabályokat vezetné be a Versenybizottság
- No Fun League: Már orrot törölni sem szabad ünneplésként
- Ennyi volt? – Chargers FA-értékelő
- Valami kezdete – Jaguars FA-értékelő
- Triple Coverage #592 – Mock Draft egy hónappal az igazi előtt (2. rész)
- BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- A jövő sztárjai – Cam Ward
- Mindent egy lapra feltéve – Titans FA-értékelő
Legutóbbi hozzászólások
- Csakeztne on BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- Hurrá Torpedó on BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- Jani_Kovacs on No Fun League: Már orrot törölni sem szabad ünneplésként
- Jani_Kovacs on Ennyi volt? – Chargers FA-értékelő
- Jani_Kovacs on BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- Jani_Kovacs on BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- Jani_Kovacs on BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- Hurrá Torpedó on Russell Wilson csak akkor keresheti meg a $21 millióját, ha a Giants veretlen lesz idén
Akkor kellett volna gondolkodni, amikor volt rá reális lehetőség, Kyle bátyám. Akkor mostanra nagyjábból a harmadik közös gyűrűért mennétek a GOAT-al.
Brady poénból ráhúz egy évet, asszony elhagyja. Kedvenc csapata felkéri, nemet mond.
Értem én, hogy kecske és gyűrűk, de azért pályán kívül nem a legjobb playmaker.
Brady lehet olyan ember aki nem tud/akar szakítani, ezért addig játszott amíg az asszony le nem lépett. Ki tudja, talán 5 éve nyugdíjban lenne ha a nőci hamarabb kapcsol
Ezzel el is vesztették a superbowl-t… 2 ember van a világon aki képes megállítani Majomszt és Andy bácsit, egyik sérült volt idén, másikat meg Shanahan nem tudta meggyőzni, de hát ha nem kell a gyűrű.
Meg is érdemelte. Nem kellett, amikor lett volna lehetőség Így majd a vesztes oldalon nézheti másodszor is, hogy az ellenfél irányítója tovább erősíti legenda státuszát.