A Super Bowl minden évben a legnézettebb műsor Amerikában, több mint 100 millióan nézik minden évben (tavaly konkrétan 113 millióan). Ez nyilván a hirdetők álma, hiszen rengeteg emberhez juthatnak el a termékeikkel vagy szolgáltatásaikkal. És egyben a közvetítő tévétársaság (jelen esetben a CBS) álma is, hiszen a reklámszpotokért hihetetlen összegeket kérhetnek el.
Idén egy 30 másodperces reklámért akár 7 millió dollárt, azaz mai árfolyamon 2,5 milliárd forintot is elkérhet a CBS – írja a New York Times. Egyébként tavaly is ilyen áron mentek a reklámhelyek, két éve pedig $6,5 millió volt 30 másodperc a Super Bowl közvetítése alatt.
A nagy eseményre nyilván a cégek is külön készülnek kreatív, vicces, akár hírességeket felvonultató reklámokkal, és vannak olyan emberek, akik csak ezekért nézik meg a Super Bowlt.
Egész sok reklámot kiadtak már előre, most párat belinkelünk, de többet elértek mondjuk itt.

Legfrissebb cikkeink
- Hét nemzetközi meccs lesz idén az NFL-ben
- Brock Purdy: Az egész történetem arról szól, hogy alábecsülnek
- Az idei drafton elkelhet minden idők legnehezebb játékosa
- A jövő sztárjai – Abdul Carter
- Legalább Garrett maradt – Browns FA-értékelő
- Russell Wilson csak akkor keresheti meg a $21 millióját, ha a Giants veretlen lesz idén
- Veterán cornert igazolt a Ravens
- Ezeket a szabályokat vezetné be a Versenybizottság
- No Fun League: Már orrot törölni sem szabad ünneplésként
- Triple Coverage #592 – Mock Draft egy hónappal az igazi előtt (2. rész)
- Ennyi volt? – Chargers FA-értékelő
- Valami kezdete – Jaguars FA-értékelő
- BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- A jövő sztárjai – Cam Ward
- Mindent egy lapra feltéve – Titans FA-értékelő
Legutóbbi hozzászólások
- Cseh Tibor on Legalább Garrett maradt – Browns FA-értékelő
- katonadani on Legalább Garrett maradt – Browns FA-értékelő
- Kopi3.14 on Legalább Garrett maradt – Browns FA-értékelő
- Csakeztne on BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- Hurrá Torpedó on BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- Jani_Kovacs on No Fun League: Már orrot törölni sem szabad ünneplésként
- Jani_Kovacs on Ennyi volt? – Chargers FA-értékelő
- Jani_Kovacs on BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
Egyébként mondhat bárki bármit,de Dzsámál Kexxon esete tökéletesen bemutatja,hogy ma is mennyire szar a feketék helyzete amerikában.
Csóri gürcöl,dolgozik,hajt,egész szezonban,erre nem elég hogy egy fehér csóka ,meg egy fehér asszony fia játszhat helyette az SB-n, még a Féreg is reklámszereplést kap.
30 másodperc lesz az ott az első mondatban nem 30 perc! Az egész olcsó lenne! :)
yes-yes javítva