Sokakat meglepetésként ért, hogy a Browns kirúgta a támadókoordinátor Alex Van Peltet (plusz a futóedzőt és a tight end-edzőt is), hiszen a csapat úgy nyert 11 meccset és jutott rájátszásba, hogy kiesett a kezdő irányító, a kezdő futó és a két kezdő (meg a két csere) tackle is, ami azért jelentősen megnehezíti az edzői stáb dolgát. És Joe Flaccóból sikerült elég jó teljesítményt kihozni.
Albert Breer számolt be az okokról most a Super Bowl hetében. Elmondása szerint nem a főedző Kevin Stefanski, hanem a tulajdonos Jimmy Haslam és a stratégiai főnök (korábbi GM, korábbi Moneyball-guru) Paul DePodesta hozta meg ezt a döntést, méghozzá azért, mert frusztráltak voltak azzal, hogy Deshaun Watson fejlődése nem halad a várakozásoknak megfelelően.
Breer hozzáteszi, hogy szerinte Haslam és DePodesta nem volt tisztában azzal, hogy Van Peltnek mekkora szerepe is van a csapatnál és az öltözőben. Mivel Stefanski nem a legjobb társasági ember, így sokszor Van Pelt volt az az ember, aki összetartotta a csapatot, gyakorlatilag közvetítő volt a főedző és a játékosok, vagy épp az edzői stáb többi része közt. Egyesek úgy fogalmaztak, hogy ő tartotta össze az egészet.
A végül New Englandben koordinátori állást kapó Van Pelt helyére a Billstől kirúgott Ken Dorsey-t nevezték ki Clevelandben. Meglátjuk neki sikerül-e Watsont egy magasabb szintre juttatni, illetve hogy az öltöző csorbát szenved-e a koordinátor-cserétől. Ha jönnek majd a győzelmek, akkor ez az egész senki sem fog érdekelni, azonban ha a Browns visszaesik, akkor érdemes lesz visszatekinteni erre a hírre.
![](https://fuzovelkifele.com/wp-content/uploads/2022/05/fk_felirat2.webp)
Legfrissebb cikkeink
- Hogyan lehet Jordan Love a liga legjobban fizetett irányítója?
- BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kapott egy kis fizetésemelést Courtland Sutton
- Újabb játékosával hosszabbított a Patriots, de nem Matt Judonnal
- Két kezdő védője is kidőlt a Brownsnak, várhatóan csak a szezonkezdetre térhetnek vissza
- A Rams is elvesztette egyik fiatal cornerét az egész szezonra
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 51-70. helyezettek
- CeeDee Lamb és Micah Parsons is a legjobban fizetett nem-irányító akar lenni
- Ja’Marr Chase sem edz, amíg nem kap új szerződést
- Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 71- 80. helyezettek
- Tua edz is meg nem is, így várja az új szerződését
- Hosszabbított safetyjével a Seahawks
- Az egész szezonra kidőlt a Vikings fiatal cornerbackje
- Edzőtábori csaták – NFC North 2024
Legutóbbi hozzászólások
- ThySoul on BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kopi3.14 on Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Fetyke on Hosszabbított kiváló left tackle-jével a Vikings
- bjeela on Shanahan Belichicket akarta védőkoordinátornak
- Csakeztne on Triple Coverage #542 – AFC East beharangozó
- Zotya on Justin Simmons: Sok csapat számára én lehetek a hiányzó láncszem
- bjeela on Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 81-100. helyezettek
- Zotya on A Broncos még 2025-ben is nyögni fogja a Russell Wilson fiaskót