Josh McDaniels kirúgását követően Antonio Pierce kapta meg a Raiders irányítását a szezon végéig, és nem várt eredményeket hozott. A játékosok és szurkolók pressziója után a tulajdonos Mark Davis megtartotta 2024-re is vezetőedzőnek, ami azért hiába ünnepelt lépés, valamelyest kételyeket is ébreszt.
Deja Vu
A szituáció nem ismeretlen már sem a tulajdonosnak, sem a szurkolóknak, sem a játékosoknak. 2021-ben amikor a lejárató kampány végül elvitte Jon Gruden munkáját a süllyesztőbe, Rich Bisaccia kapta meg az idény végéig a csapatot. Letargia uralkodott az öltozőben és a lelátón, mert végre kezdett elindulni a projekt, amikor derült égből ömlött a fekália az internetről, de sikerült a nulla elvárással élnie Bisacciának, és egy korrekt eredménnyel zárta a szezont. Hiába örvendett nagy népszerűségnek az öltözőben, Davis végül nem véglegesítette a posztra, hanem kinevezte Josh McDanielst.
Innen érkeztünk el 2023-ra, ahol szintén letargia uralkodott a lelátón és az öltözőben, csak nem azért, mert végre jóra fordultak a dolgok, hanem mert minden összeomlott, amihez JMD nyúlt, és valóságos felszabadításként élték meg a menesztését, hoztak egy vállalható befejezést a szezonra, majd ismét jött a válaszút. Davis a múltból okulva úgy döntött, hogy nem követi el még egyszer ugyanazt a hibát, és inkább megtartja a sikerkovács közönségkedvencet, bár nem győzte fényezni magát az Athleticnek adott nyilatkozatában, hogy azt mindenki elfelejti, hogy ő nevezte ki ideiglenes vezetőedzőnek is. Erre az önseggnyalásra hagyok időt.
Akármennyire nem szimpatikus a tulajdonos, úgy gondolom ebben a szituban nem tudott volna jó döntést hozni, csak logikust. A kettő között óriási különbség van. A jó döntésre nem most fogjuk megkapni a választ, a logikusra viszont igen. Elég csak megnézni, hogyan örültek a játékosok annak az öt győzelemnek, amit Pierce alatt szereztek, hogy milyen reakciók és kampányok láttak napvilágot a megtartásáért (attól most térjünk el, hogy mennyire elegáns trade-del fenyegetőzni egy játékosnak). Nem volt ebben a szituban más megoldás, a kérdés az, hogy mennyire hozza ki ebből a maximumot a Raiders.
Legfrissebb cikkeink
- A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- A Falcons a szezon végén kivágja Kirk Cousinst
- Myles Garrett szeretne valami tervet látni Clevelandben
- FK! Preview #16
- Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- A Bills lehet az első csapat, amely zsinórban 9 meccsen szerez 30+ pontot
- FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a 16. fordulóra
- Kezdődik a rájátszás! – Szombati beszámoló #13
- Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Rattler kezd a Saintsben, Kamara idényének valószínűleg vége
- Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- George Pickens megint maródi, de TJ Watt ott lesz a Ravens ellen
- Jó esély van Patrick Mahomes játékára
- Visszatértek a vérrögök, így véget ért Christian Barmore szezonja
Legutóbbi hozzászólások
- Cseh Tibor on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Kaqxar on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Cheetah008 on FK! Preview #16
- fakesz on FK! Preview #16
- TheGUARDiAN on Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- bjeela on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- atis123juve on Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- katonadani on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”