Myles Garrett lett az év védője 2023-ban, teljesen megérdemelten. A Steelers szurkolói és maga TJ Watt viszont már-már lopást emlegetnek, szerintük ugyanis a jobb statisztikái miatt a Pittsburgh pass rushérenek kellett volna kapnia a díjat. A liga egy másik elit védője, a szavazáson harmadik Micah Parsons viszont egyetértett a döntéssel.
“TJ-vel ellentétben én nem vagyok egy rossz vesztes. Szerintem ha nem nekem, akkor Mylesnak kellett kapnia az elismerést és ezt nyilvánosan is elmondtam. Ez ilyen egyszerű. Az emberek azt mondanak, amit akarnak, de a felvételek nem hazudnak. Elég csak megnézni például a Titans elleni meccsüket. Amikor Myles ellen álltak fel, a Browns két tight endje mindenhová követte őt, míg Watt esetében semmi. Egyértelmű, hogy Myles jelenléte mennyivel dominánsabb, mint TJ Watté. Ez a nyers valóság”
– mondta Parsons a CBS Sportsnak.
Az tény, hogy a sack versenyt Watt nyerte meg és az elmúlt négy évben már harmadszor végzett az élen, de a sackek önmagukban nem mindig festenek valós képet. Nyomásgyakorlásban például Garretnek ugyanannyija volt, mint Wattnak úgy, hogy 50 pass rush snappel kevesebbet volt a pályán és tényleg jóval többet duplázták: míg Wattot csak az esetek 14 százalékában, addig Garrettet 29 százalékban! És a Browns pass rushere még így is megnyerte a párharcainak 30 százalékát, míg ez az arány Wattnál 25 százalék.
#Browns DE Myles Garrett had the Titans so shook that they were sending two tight ends in motion to follow him everywhere he went. Never seen anything like this, and you certainly would never see this from a Joe Woods defense. The Jim Schwartz Effect is real. pic.twitter.com/Dg93xoJ8pb
— The Dawgs – A Cleveland Browns Podcast (@thedawgspodcast) September 27, 2023
Az igazán releváns kérdés nem az, hogy miért nem Watt lett az év védője, hanem hogy miért kapott olyan kevés szavazatot Parsons, aki minimum olyan jól játszott, mint Garrett, ha nem jobban. Csak 12-vel volt több snapje a Cleveland sztárjánál, és mégis 103 nyomást generált, ami a legtöbb volt a ligában. És mindezt úgy, hogy őt ligacsúcsot jelentő 35 százalékban duplázták és így is megnyerte a párharcainak 35 százalékát, ami szintén a legjobb arány volt az NFL-ben (csak ő ért el 30+ százalékos mutatót).
Parsons egyébként ezt a táblázatot is mellékelte alátámasztva a mondandóját:
![](https://fuzovelkifele.com/wp-content/uploads/2022/05/fk_felirat2.webp)
Legfrissebb cikkeink
- Hogyan lehet Jordan Love a liga legjobban fizetett irányítója?
- BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kapott egy kis fizetésemelést Courtland Sutton
- Újabb játékosával hosszabbított a Patriots, de nem Matt Judonnal
- Két kezdő védője is kidőlt a Brownsnak, várhatóan csak a szezonkezdetre térhetnek vissza
- A Rams is elvesztette egyik fiatal cornerét az egész szezonra
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 51-70. helyezettek
- CeeDee Lamb és Micah Parsons is a legjobban fizetett nem-irányító akar lenni
- Ja’Marr Chase sem edz, amíg nem kap új szerződést
- Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 71- 80. helyezettek
- Tua edz is meg nem is, így várja az új szerződését
- Hosszabbított safetyjével a Seahawks
- Az egész szezonra kidőlt a Vikings fiatal cornerbackje
- Edzőtábori csaták – NFC North 2024
Legutóbbi hozzászólások
- ThySoul on BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kopi3.14 on Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Fetyke on Hosszabbított kiváló left tackle-jével a Vikings
- bjeela on Shanahan Belichicket akarta védőkoordinátornak
- Csakeztne on Triple Coverage #542 – AFC East beharangozó
- Zotya on Justin Simmons: Sok csapat számára én lehetek a hiányzó láncszem
- bjeela on Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 81-100. helyezettek
- Zotya on A Broncos még 2025-ben is nyögni fogja a Russell Wilson fiaskót