Olyan dolog történt pénteken az NFL-ben, ami olyan ritka, mint a fehér holló: egy korlátozott jogú szabadügynöknek (RFA) ajánlatot tett egy másik csapat. Egész konkrétan a 49ers szeretné elhappolni a Lionstől a tight end Brock Wrightot – írja az NFL Media. Az ajánlatuk pedig három évre $12 millióról szól Dave Birkett információi szerint.
A Lions korábban eredeti körös RFA tendert rakott Wrightra, ami azt jelenti, hogy egy évre $2,985 milliót fizetnének neki. Azonban ilyenkor a többi csapatnak lehetősége van ajánlatot tenni a tight endnek. Ha ő ezt elfogadja (ami most megtörtént), akkor a Lionsnek öt napja van döntenie a kérdésben. Ha megadják ugyanezeket a feltételeket (tehát a 3 évre $12 milliót), akkor Wright marad Detroitban, ha viszont nem, akkor Wright távozik, a Lions pedig nem kap semmilyen kompenzációt. Ha mondjuk egy második körös tendert raktak volna rá, akkor az drágább lett volna ($4,89 miolió), de szinte biztosan nem vitték volna el (mert akkor 2. kört kaptak volna a kérő csapattól).
Wright egyébként egy blokkoló tight end, hiszen mindössze 91 yard és egy TD került tavaly a neve mellé 14 mérkőzés alatt. A blokkolási feladataiban viszont kiváló, és a 49ersnek szüksége is van egy ilyenre George Kittle mögé.
Legfrissebb cikkeink
- Hogyan lehet Jordan Love a liga legjobban fizetett irányítója?
- BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kapott egy kis fizetésemelést Courtland Sutton
- Újabb játékosával hosszabbított a Patriots, de nem Matt Judonnal
- Két kezdő védője is kidőlt a Brownsnak, várhatóan csak a szezonkezdetre térhetnek vissza
- A Rams is elvesztette egyik fiatal cornerét az egész szezonra
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 51-70. helyezettek
- CeeDee Lamb és Micah Parsons is a legjobban fizetett nem-irányító akar lenni
- Ja’Marr Chase sem edz, amíg nem kap új szerződést
- Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 71- 80. helyezettek
- Tua edz is meg nem is, így várja az új szerződését
- Hosszabbított safetyjével a Seahawks
- Az egész szezonra kidőlt a Vikings fiatal cornerbackje
- Edzőtábori csaták – NFC North 2024
Legutóbbi hozzászólások
- ThySoul on BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kopi3.14 on Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Fetyke on Hosszabbított kiváló left tackle-jével a Vikings
- bjeela on Shanahan Belichicket akarta védőkoordinátornak
- Csakeztne on Triple Coverage #542 – AFC East beharangozó
- Zotya on Justin Simmons: Sok csapat számára én lehetek a hiányzó láncszem
- bjeela on Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 81-100. helyezettek
- Zotya on A Broncos még 2025-ben is nyögni fogja a Russell Wilson fiaskót