Danielle Hunter idén elhagyta a Vikings csapatát, a piacon pedig a Texanst választotta két évre $49 millióért, amiből $48 millió garantált. Most az ESPN azonban arról számolt be, hogy a Colts többet ajánlott a csoportriválisnál, azonban Hunter mégis a houstoniakat választotta.
Az ilyen híreket mindig fenntartásokkal kell kezelni, hiszen ugyan lehet, hogy tényleg többet ajánlottak, de lehet, hogy kevesebb garantálttal, vagy a több pénz csak nehezen megszerezhető ösztönzők révén lett volna elérhető, szóval a pontos ajánlat hiányában messzemenő következtetéseket nem érdemes ebből levonni.
Hunter egyébként Houston környékén nőtt fel, és el is mondta, hogy fontos volt számára, hogy közelebb legyen a családjához és a barátaihoz. Ennek tudatában elképzelhető, hogy tényleg jobb szerződést kapott volna a Coltstól, azonban vélhetően nagy különbség nem volt, így pedig inkább hazatért.
Mindenesetre az érdekes információ, hogy a Colts próbált leakasztani a piacon egy nagy halat. Eddig ugyanis azt hihettük, hogy nem is nagyon próbálkoztak, hiszen senki érdemlegeset nem igazoltak.

Legfrissebb cikkeink
- Csak egyetlen 1/1-es nyert bajnoki címet az őt draftoló csapattal az elmúlt 25 évben
- Mindössze két 2012 után draftolt irányító nyert kezdőként Super Bowlt
- A Vikings megpróbálja megtartani Aaron Jonest
- Az NFC East az egyetlen divízió, ahol minden csapat többszörös bajnok
- Ha 15+ győzelmet szerzel, akkor hagyj fel minden reménnyel
- Megmenthető a dinasztia? – Chiefs FA-kitekintő
- Irány a duplázás – Eagles FA-kitekintő
- A tehetség nem elég: Dion Jordan elrettentő példa a jövő generációjának
- 260 meccset már lejátszott a Panthersben, de még folytatja!
- Sztárok, akiket kivághatnak vagy elcserélhetnek a piac nyitása előtt
- Most ezt hogyan? – a Pete Carroll kinevezés
- Aaron Rodgers “könyörgött”, hogy maradhasson a Jetsben
- Új csapat után nézhet Tyler Lockett?
- Josh Sweat: Nekem kellett volna Super Bowl MVP-nek lennem
- Könnyen jött, könnyen ment: a Steelers kivágta Preston Smith-t
Legutóbbi hozzászólások
- Kopi3.14 on Csak egyetlen 1/1-es nyert bajnoki címet az őt draftoló csapattal az elmúlt 25 évben
- Cseh Tibor on Megmenthető a dinasztia? – Chiefs FA-kitekintő
- Cseh Tibor on Josh Sweat: Nekem kellett volna Super Bowl MVP-nek lennem
- Cseh Tibor on Irány a duplázás – Eagles FA-kitekintő
- jason_garcia on Csak egyetlen 1/1-es nyert bajnoki címet az őt draftoló csapattal az elmúlt 25 évben
- Milton on Aaron Rodgers “könyörgött”, hogy maradhasson a Jetsben
- reynaldo.1963 on Csak egyetlen 1/1-es nyert bajnoki címet az őt draftoló csapattal az elmúlt 25 évben
- jason_garcia on Csak egyetlen 1/1-es nyert bajnoki címet az őt draftoló csapattal az elmúlt 25 évben