A futók helyzete nem egyszerű a mai NFL-ben, látjuk ezt például abból is, hogy tele lesz idén a piac jobbnál jobb futókkal (mégsem várhatnak nagy fizetést). Aaron Jones is áldozatul eshet a futók elértéktelenedésének, ugyanis a Packers fizetéscsökkentésre szeretné rávenni a legjobb running backjét – írja a Milwaukee Journal Sentinel.
Jones idén, szerződése utolsó évében $11,1 milliót keresne, a sapkából pedig $17,57 milliót foglalna, ráadásul a korábbi átalakítások miatt még jövőre is lenne $6,6 millió halott pénz utána. A csapat szeretné megtartani, de csak olcsóbban, ami nem lesz olyan egyszerű, hiszen Jones és ügynöke nyilván annyit azért szeretne hazavinni, amit a piacon is kaphatna, ami tegyük fel $8 millió körül mozogna. Szóval ha így nézzük, akkor egy $3 milliós fizetéscsökkentés lehetne mindkét félnek elfogadható.
Viszont ha nem tudják ezt kialkudni, akkor állítólag a Packers ki fogja vágni Jonest a ligaév kezdete előtt. Ezzel a lépéssel $5,2 milliót spórolnának.
Jones hat meccset hagyott ki sérülés miatt és még párszor limitált volt, vélhetően ezért szeretnék csökkenteni a fizetését (meg mert már 30 éves lesz a szezon második felében), azonban amikor pályán volt, akkor kiválóan teljesített. Összesen 656 yardot futott, de ezt 4,6 yardos átlaggal tette, és a rájátszásban volt két darab 100+ yardos meccse.
Ha kivágnák, akkor mindenképp új futó után kellene nézniük, hiszen AJ Dillon szerződése is lejár és vélhetően nem fogják újraigazolni. Plusz kérdés, hogy találnak-e jobb futót abból a bő $5 millióból, amit megspórolnának Jones elküldésével. Szóval a leglogikusabb megoldásnak az tűnik, hogy a fent jósolt körülbelül $3 milliós fizetéscsökkentésre rá tudják venni, aztán majd a drafton hoznak egy futót a 3-4. körben a jövőre való tekintettel.
Legfrissebb cikkeink
- Hogyan lehet Jordan Love a liga legjobban fizetett irányítója?
- BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kapott egy kis fizetésemelést Courtland Sutton
- Újabb játékosával hosszabbított a Patriots, de nem Matt Judonnal
- Két kezdő védője is kidőlt a Brownsnak, várhatóan csak a szezonkezdetre térhetnek vissza
- A Rams is elvesztette egyik fiatal cornerét az egész szezonra
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 51-70. helyezettek
- CeeDee Lamb és Micah Parsons is a legjobban fizetett nem-irányító akar lenni
- Ja’Marr Chase sem edz, amíg nem kap új szerződést
- Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 71- 80. helyezettek
- Tua edz is meg nem is, így várja az új szerződését
- Hosszabbított safetyjével a Seahawks
- Az egész szezonra kidőlt a Vikings fiatal cornerbackje
- Edzőtábori csaták – NFC North 2024
Legutóbbi hozzászólások
- ThySoul on BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kopi3.14 on Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Fetyke on Hosszabbított kiváló left tackle-jével a Vikings
- bjeela on Shanahan Belichicket akarta védőkoordinátornak
- Csakeztne on Triple Coverage #542 – AFC East beharangozó
- Zotya on Justin Simmons: Sok csapat számára én lehetek a hiányzó láncszem
- bjeela on Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 81-100. helyezettek
- Zotya on A Broncos még 2025-ben is nyögni fogja a Russell Wilson fiaskót
Szerintem ez logikus. Van egy futásra épített csapat egy közepesnél gyengébb irányítóval meg egy 2 yardot tudó AJ Dilonnal, így 3 forint megtakarításért kirakom azt a futót aki tud futni, elkapni és mindig ott van opcionális elkapóként.