Az Eagles menesztette kezdő slot cornerét, Avonte Maddoxot – írja Adam Schefter. A sapkában sokat nem spórolnak ezzel, mindössze $2 milliót, és be is kell nyelni $7,7 millió halott pénzt a korábbi átalakítások miatt, de legalább kifizetésben spórolnak $6,8 milliót. Elképzelhető, hogy post june-1 könyveléssel menesztik, ami azt jelentené, hogy majd nyáron felszabadul $7,7 millió, és a halott pénz nagy részét majd jövőre könyvelik el.
A 2018-ban negyedik körös Maddox a tavalyi évet megelőző pár szezonban a jobb slot cornerek közé tartozott, tavaly azonban 14 meccset ki kellett hagynia és amikor visszatért, akkor sem nézett ki jól (mondjuk az egész védelemben szinte senki akkor). A korábbi években is voltak kihagyott meccsei, bár inkább ilyen 2-4 hetek, mindenesetre az elérhetőség is fontos. A helyén sok mindenkit kipróbált a csapat, de mindegyik kudarc volt.
Állítólag lehet, hogy visszaigazolják majd olcsóban, vagy a másik opció, hogy a fogadásai miatt tavaly eltiltott Isaiah Rodgers – akit a Coltstól való menesztése után szedett fel az Eagles – veszi majd át a helyét.

Legfrissebb cikkeink
- Ritka, hogy egy 1/1-es irányító ne kapjon főműsoridős meccset
- European League of Football ’25 – szezon felvezető
- Vajon látjuk még Derek Carrt a pályán?
- Hall of Famer vásárolja be magát a Brownsba
- A következő 9-8-hoz pont elég – Steelers draftértékelő
- Konszenzus Board, az mi? – Lions draftértékelő
- Átalakul a Jets special team: kirúgták a puntert és a kickert is
- BREAKING: Új szerződést kapott Brock Purdy a 49erstől!
- De’Von Achane az 1500 yardja után: Túl sok lehetőséget hagytam ki
- Végleg megszűnt az egyenlőség az NFL-ben, legalábbis a menetrendet illetően
- Nem hibátlan kalózhajó – Buccaneers draftértékelő
- Nincs új a nap alatt – Ravens draftértékelő
- Brutális lesz a Cowboys idényének második fele
- Az orvosok döntöttek, visszatérhet a pályára a Patriots sztárvédője
- Rodgersszel a fedélzeten főműsoridőben kezdett volna a Steelers
Legutóbbi hozzászólások
- Kopi3.14 on Ritka, hogy egy 1/1-es irányító ne kapjon főműsoridős meccset
- renningan on Ritka, hogy egy 1/1-es irányító ne kapjon főműsoridős meccset
- Sigismundus on European League of Football ’25 – szezon felvezető
- Kopi3.14 on Ritka, hogy egy 1/1-es irányító ne kapjon főműsoridős meccset
- Kopi3.14 on Cover ABC – Hogyan olvasd a védelmeket!
- Kopi3.14 on Vajon látjuk még Derek Carrt a pályán?
- Kopi3.14 on A következő 9-8-hoz pont elég – Steelers draftértékelő
- Kopi3.14 on European League of Football ’25 – szezon felvezető