Russell Wilsonnak hamarabb kezdődik a piac, mint gondoltuk. A Broncos ugyanis hivatalosan csak a ligaév kezdetén fogja meneszteni (könyvelési okokból), a csapat viszont engedélyezte az irányítónak, hogy már most egyeztessen már franchise-okkal, akár az ő városaikban – írja Adam Schefter.
A 35 éves irányítónak a statisztikái nem voltak rosszak tavaly, ha csak a 26 TD-t és a 8 INT-t nézzük, de a legrosszabb kezdők közt volt mutatott játékban, nagyon limitálta a Broncos támadósorát.
Nagyon érdekes lesz nézni, hogy milyen piaca lesz a QB-nak. Könnyen lehet, hogy veteránminimumért fog majd eligazolni valahová, ugyanis bármennyit keres, az az ő szemszögéből majd csak levonódik a Broncos által állt fizetéséből, szóval neki pénzügyileg teljesen mindegy, hogy mennyit kap az új csapatától, hiszen összességében nem fog többet keresni, mint amennyit a Denver adott neki. Akkor meg miért ne tolna ki volt munkaadójával, és segítse az újat azzal, hogy $1,2 millióért ír alá?
A potenciális kérők sorát nehéz lenne megállapítani, talán a Raiders tűnik a legvalószínűbbnek, hiszen Aidan O’Connell jelenleg a kezdőjük, a drafton is nekik az egyik legnehezebb QB-t találniuk az 1/13-as pickről indulva, plusz amikor elcserélték Seattle-ből, akkor Wilson a Raiderst is megnevezte, mint állomáshely, ahová szívesen kerülne.
Legfrissebb cikkeink
- Anthony Richardson kérdőjeles, Micah Parsons nem játszik a héten
- Több kezdő futó is kihagyja az ötödik fordulót
- Davante Adams és Malik Nabers sem játszik a héten
- TJ Hockenson hamarosan visszatérhet a pályára
- Trent Williams nem gondolkodik a visszavonuláson
- Veszélyben Mike Evans egyedülálló sorozata
- Szombati beszámoló #4 – College foci 2024
- FK! Preview #5
- Derrick Henrynek vasárnap meglehet a 10 ezer futott yard és a 100 TD karrierjében
- A legjobban és a legrosszabbul kezdő újoncok
- Az idei Falcons a lehetetlen fordítások mestere
- Cousins csatlakozott az 500 yardos irányítók táborába
- Látványos, szórakoztató, hosszabbításos meccsen fordított hatalmasat a Falcons
- Sam Darnold és Kyle Van Noy is szeptember hónap legjobbjai között
- Jared Goff és Derrick Henry is a forduló legjobbjai között
Legutóbbi hozzászólások
- Jani_Kovacs on FK! Preview #5
- ThySoul on FK! Preview #5
- bjeela on Playoff Ranking #4
- Patrik on Látványos, szórakoztató, hosszabbításos meccsen fordított hatalmasat a Falcons
- Pedro44 on Derrick Henrynek vasárnap meglehet a 10 ezer futott yard és a 100 TD karrierjében
- Patrik on A legjobban és a legrosszabbul kezdő újoncok
- Mathisen on A legjobban és a legrosszabbul kezdő újoncok
- Csakeztne on Látványos, szórakoztató, hosszabbításos meccsen fordított hatalmasat a Falcons
Nem állítom, hogy van összefüggés, de a Saintsnél is Sean Payton alatt szállt el a fizetési sapka. Most is nyögik.
Mert Payton kötötte eme csodás szerződést, ő cserélt érte?
Nem tudja “használni”.
Előre leadta a drótot hogy hozzák el Wilsont és adjanak neki szar szerződést, mert ő csak úgy tud dolgozni ha folyton mínuszban van a csapata
Wilson ha elmegy a Raidersbe minimumért, akkor nem kitol a Denverrel, hanem segíti őket hogy gyengíti a riválist
A Raiderszekhez nem a Mekk mester miatt akart menni?
Ő meg már nincs ott…
:-)
Patriots?
oszt minek? egy új stáb egy eleve több ponton fejlesztésre szoruló támadósorral mi a francot kezdene Wilsonnal? középső QB futás? mindig?
a Patriotsnak megvan a draft tőkéje, hogy húzzon egy QB-t az első, vagy a második körben.