Minden releváns forrás arról számolt be, hogy a piac legjobb elérhető pass rushere, Chase Young a Saintshez igazol. A szerződés egy évre szól, a védő fizetése 13 millió dollár lesz, ami teljes egészében garantált.
A Saints tehát továbbra sem tud leállni a win now-val, bár önmagában az igazolással nincsen probléma: egy jó játékost sikerült jó áron megszerezni, ráadásul a rendszerbe is passzol. Az áprilisban 25 éves, korábbi 1/2-es Young ugyan nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, de egy átlagon felüli pass rusher, tavaly a rájátszással együtt 74 nyomásgyakorlást és 11 sacket jegyzett a PFF adatai alapján.
A Saintsnél nem volt óriási hiányposzt a pass rusher, de az erősítés mindenképp elfért, a veterán Cameron Jordan ugyanis évről évre gyengébben teljesít és nem valószínű, hogy 35 évesen fog visszatalálni a korábbi formájához, a túloldalán pedig vannak magasan draftolt játékosok, de senki sem hozta az elvártat. Ugyanakkor nehéz pozitívan értékelni ezt az igazolást annak fényében, hogy a Saintsnek effektíve már most 70 millió dolláros cap túllépése van 2025-re, és ebben még benne sincs az a 13 millió dollár cap space, amit idénről az igazolás után már nem tud áthozni a csapat.
![](https://fuzovelkifele.com/wp-content/uploads/2022/05/fk_felirat2.webp)
Legfrissebb cikkeink
- Hogyan lehet Jordan Love a liga legjobban fizetett irányítója?
- BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kapott egy kis fizetésemelést Courtland Sutton
- Újabb játékosával hosszabbított a Patriots, de nem Matt Judonnal
- Két kezdő védője is kidőlt a Brownsnak, várhatóan csak a szezonkezdetre térhetnek vissza
- A Rams is elvesztette egyik fiatal cornerét az egész szezonra
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 51-70. helyezettek
- CeeDee Lamb és Micah Parsons is a legjobban fizetett nem-irányító akar lenni
- Ja’Marr Chase sem edz, amíg nem kap új szerződést
- Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 71- 80. helyezettek
- Tua edz is meg nem is, így várja az új szerződését
- Hosszabbított safetyjével a Seahawks
- Az egész szezonra kidőlt a Vikings fiatal cornerbackje
- Edzőtábori csaták – NFC North 2024
Legutóbbi hozzászólások
- ThySoul on BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kopi3.14 on Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Fetyke on Hosszabbított kiváló left tackle-jével a Vikings
- bjeela on Shanahan Belichicket akarta védőkoordinátornak
- Csakeztne on Triple Coverage #542 – AFC East beharangozó
- Zotya on Justin Simmons: Sok csapat számára én lehetek a hiányzó láncszem
- bjeela on Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 81-100. helyezettek
- Zotya on A Broncos még 2025-ben is nyögni fogja a Russell Wilson fiaskót