Még januárban írtuk, hogy szívproblémái miatt visszavonul a Chargers elit centere, Corey Linsley. A játékos akkor azt mondta, 99 százalék az esély arra, hogy abbahagyja a focit, és bár hivatalosan ez azóta sem történt meg, most már tényleg 100 százalékosnak tűnik a dolog, ugyanis a csapat leigazolta Bradley Bozemant.
A 29 éves Bozeman nem egy kifejezetten jó játékos, ráadásul pont abban rossz (passzblokkolás), amiben Linsley jó volt: tavaly negatív karriercsúcsot jelentő 8 sacket és 32 nyomást engedett. Futásblokkolásban viszont jó és a Chargers elég sokat is szeretne majd futni, így ilyen szempontból ez egy korrekt igazolásnak számít. Ráadásul sokkal jobban illik majd Greg Roman gap rendszerébe, mint a Panthers tavalyi zónablokkolásába.
Bozeman korábbi csapata, a Panthers új támadófalembert szerzett, méghozzá Yosh Nijmant két évre $8 millióért, ami ösztönzőkkel $15 millió lehet. Jó üzletnek tűnik, tekintve hogy Nijmannek van kezdő tapasztalata, jól is játszott a Packersben, amikor be kellett ugrani. Carolinában harmadik számú OT lesz, de ha a három éve első körös Ickey Ekwonu a tavalyihoz hasonlóan idén is nagyon gyenge lesz, akkor van biztosíték.
A Buccaneers leigazolta a Texanstól távozó slot cornerback Tavierre Thomast. Az utóbbi két évben sérülések miatt csak 17 meccsen szerepelt, de amikor pályán volt, akkor jól teljesített. Jó fogás ez a Tampától, vélhetően nagyon olcsón (bár a szerződés részletei egyelőre nem ismertek).
A Dolphins két igazolással is a támadófalát erősíti. Egyrészt visszahozták Isaiah Wynnt, aki ugyan tackle-ként a Patriotsnál megbukott, de tavaly guardban korrekt volt Miamiban. Másrészt az Eaglestől elhozták Jack Driscollt, aki csereként guardban és tackle-ben is játszott korábban Philadelphiában és nem vallott szégyent. Nem kezdő matéria, de beugrósnak elég jó.
A Commanders leigazolta a cornerback Michael Davist, aki a Chargerst hagyta ott. Kellett is a CB-segítség a csapatnak, hiszen Benjamin St. Juste és az újoncként elég gyenge Emmanuel Forbes számított eddig kezdőnek. Davis egy fizikális, agresszív cornerback, a stílusa jól illik Dan Quinn rendszerébe.
A Raiders eközben leigazolta a Vikingstól menesztett futót, Alexander Mattisont. A 25 éves, tavaly rengeteg turnovert összehozó támadó Ameer Abdullah-val és Zamir White-tal küzdhet meg a snapekért, már amennyiben a draftról nem érkezik egy új rivális.
Az Eagles eltolta a pass rusher Haason Reddick bónuszát április 1-re, így plusz két hétnyi haladékot szerzett, hogy elcserélje a pass rushert.
Legfrissebb cikkeink
- A Raiders mégis megtartaná Davante Adamst?
- A Giants IR-re tette az egyik kezdő pass rusherét
- Véget ért a Matthew Stafford éra Los Angelesben
- A Lions hosszabbított David Montgomeryvel
- Jared Goff hét jó passzra egy pazar rekordtól
- Ricky Pearsall hamarosan visszatérhet, de CMC nem
- FK! Preview #6
- Will Levis tudja vállalni a játékot, ő lesz a Titans kezdője
- Valami nagyon nincs rendben a Raidersnél
- Romeo Doubs büntetése lejárt, bajban a Cowboys védelme
- Michael Pittman mégis játszhat a héten, Malik Nabers viszont nem
- FK! FIRST Craft Beer Fantasy League 2024 – az 5. forduló
- Szombati beszámoló #5 – College foci 2024
- Hosszabbított elit special teamerével a Patriots
- Visszatér a Colts kezdőjébe Anthony Richardson
Legutóbbi hozzászólások
- renningan on Véget ért a Matthew Stafford éra Los Angelesben
- Geiz on Véget ért a Matthew Stafford éra Los Angelesben
- Cseh Tibor on A Giants IR-re tette az egyik kezdő pass rusherét
- Ragi on A Raiders mégis megtartaná Davante Adamst?
- Kopi3.14 on A Raiders mégis megtartaná Davante Adamst?
- Kopi3.14 on Véget ért a Matthew Stafford éra Los Angelesben
- Kopi3.14 on Véget ért a Matthew Stafford éra Los Angelesben
- Ragi on A Raiders mégis megtartaná Davante Adamst?