A Las Vegas Raiders csapatánál egyelőre elmaradtak a kívánt sikerek, úgyhogy az eddigi osztónak mennie kellett. Az ő helyére érkezett Antonio Pierce, akinek irányításával remélhetőleg most végre sikerül jól kijátszani a kártyákat és meglelni a sikerhez vezető utat, hiszen a cél továbbra is Just Win Baby!
Az elmúlt négy év alatt immáron a harmadik rezsimváltás történik meg a csapaton belül, és ahogyan az ilyenkor szokás, “ahhoz, hogy eljöhessen az új, a réginek pusztulnia kell”. A csapatot Jon Gruden és Mike Mayock kettőse vezette a 2022-es év végéig, akiket ezt követően a Josh McDaniels-Dave Ziegler duó váltott le, az ő helyüket pedig az idei év kezdetétől Antonio Pierce és Tom Telesco fogja átvenni. Kérdés, hogy ez mennyire is nyugtatja meg a szurkolókat, és hogy a vezetőség mennyi bizalmat ad valójában ennek az új projektnek, hiszen kis túlzással élve Pierce kinevezését az öltöző zsarolta ki, ebből fakadóan ha a kezdeti sikerek elmaradnak, kérdéses, hogy mennyire fog kitartani a vezetőség Pierce kinevezése mellett.
Maxx Crosby cserét kérne, ha nem marad Antonio Pierce a Raiders főedzője
Hol lehetne spórolni?
A Raiders egyáltalán nincs rossz helyzetben, az Over The Cap kalkulációi alapján közel 42 millióról indulnak neki a holtszezonnak, ami a 12. legjobb a ligában, ráadásul pár egyértelmű lépéssel ez akár a duplájára is emelkedhet. A csapatban nincsenek kimondottan rossz szerződések, ami annak is köszönhető, hogy a keret jelentős részét olcsó veteránminimumon vagy még újonc szerződésen lévő játékosok teszik ki, úgyhogy megvan a lehetősége az új vezetőségnek arra, hogy nagyobb áldozatok nélkül is a saját képére formálhassa a keretet. Na de mi is az a pár egyértelmű lépés?
A legegyértelműbb mindenképpen Jimmy Garoppolo helyzete, akit még az előző rezsim szerződtetett 3 évre 72 millió dollárért, de már az előző szezon közben kiszorult a kezdőből, ráadásul mivel tiltott szerhasználat miatt kapott egy két meccsre szóló eltiltást, így az alapból garantált 11,25 millió dolláros alapfizetése is ugrott, tehát a kirúgásával ez az összeg teljes egészében megspórolhatóvá vált a csapat számára.
![](https://fuzovelkifele.com/wp-content/uploads/2022/05/fk_felirat2.webp)
Legfrissebb cikkeink
- Hogyan lehet Jordan Love a liga legjobban fizetett irányítója?
- BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kapott egy kis fizetésemelést Courtland Sutton
- Újabb játékosával hosszabbított a Patriots, de nem Matt Judonnal
- Két kezdő védője is kidőlt a Brownsnak, várhatóan csak a szezonkezdetre térhetnek vissza
- A Rams is elvesztette egyik fiatal cornerét az egész szezonra
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 51-70. helyezettek
- CeeDee Lamb és Micah Parsons is a legjobban fizetett nem-irányító akar lenni
- Ja’Marr Chase sem edz, amíg nem kap új szerződést
- Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 71- 80. helyezettek
- Tua edz is meg nem is, így várja az új szerződését
- Hosszabbított safetyjével a Seahawks
- Az egész szezonra kidőlt a Vikings fiatal cornerbackje
- Edzőtábori csaták – NFC North 2024
Legutóbbi hozzászólások
- ThySoul on BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kopi3.14 on Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Fetyke on Hosszabbított kiváló left tackle-jével a Vikings
- bjeela on Shanahan Belichicket akarta védőkoordinátornak
- Csakeztne on Triple Coverage #542 – AFC East beharangozó
- Zotya on Justin Simmons: Sok csapat számára én lehetek a hiányzó láncszem
- bjeela on Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 81-100. helyezettek
- Zotya on A Broncos még 2025-ben is nyögni fogja a Russell Wilson fiaskót