Connect with us

Hír

Hosszabbított egyik guardjával a Jaguars, a másikat meg ráveszi egy fizetéscsökkentésre

A Jaguars év közben szerezte meg a Vikingstól Ezra Clevelandet mindössze egy hatodik körös pickért. Most pedig hosszabbított a lejáró szerződésű guarddal három évre $24 millióért, amiből $14,25 millió teljesen garantált – számolt be az igazolásról Ian Rapoport, majd a valós részleteket már a PFT fedte fel. Ezeken felül játékidőtől függően további $3,5 milliót kereshet ösztönzőként.

Clevelandet 2020-ban a második körben draftolta a Vikings, egyesek tackle-ként tekintettek rá, de végül guard lett belőle. Igazából nem számít egy átlagosnál jobb játékosnak, ezért is furcsa kicsit a Jaguars részéről, hogy a 17. legjobb guard fizetést adták neki. A támadófalon amúgy is inkább erősítenie kellene a franchise-nak, most pedig ha rosszabb nem is lett a dolog, de drágább igen, ami a csapat pénzügyi helyzetét tekintve nem hangzik olyan jól.

Ha már az egyik guard poszton drágulnak, legalább a másikon kicsit olcsóbbak lesznek, ugyanis az NFL Media szerint közel vannak ahhoz, hogy megegyezzenek egy fizetéscsökkentésről a veterán Brandon Scherffel. Neki a kivágása is szóba jött korábban, hiszen $9,1 milliót lehetne spórolni ezzel a lépéssel, ám ha tényleg sikerül rávenni a fizetéscsökkentésre, az egy jobb lépés lenne. Az ötszörös Pro Bowler Scherff már túl van karrierje zenitjén, nem játszik olyan magas színvonalon mint korábban, de még mindig egy átlagon felüli játékos.

Nagyon úgy néz ki, hogy a Jaguars támadófal 4/5-e marad a helyén és egyedül centerben fognak majd hozni valami veterán kezdőt, szóval az eddig problémás egység továbbra is az marad.

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!