A 2021-es drafton öt irányító is elkelt az első kör első felében, amire korábban mindössze egyszer, 1999-ben volt példa. Az öt magasra értékelt irányítóból aztán végül szinte semmi nem lett.
Az 1/1-es Trevor Lawrence ugyan talán nem ért fel arra a szintre, amire predesztinálták, azonban ő egyértelműen bevált és egy nagyon jó, magabiztosan top10-es irányító vált belőle. Utána viszont mindenki felsült.
A maradék négy irányítóból hármat már el is cseréltek egy-egy harmadik napos cetliért cserébe. Az 1/3-as Trey Lance a 49ersből a Cowboyshoz ment egy 4. körért, az 1/11-es Justin Fields a Bearsből a Steelershöz egy kondíciós hatodik körért (amiből maximum 4. kör lehet), az 1/15-ös Mac Jones pedig a Patriotsból a Jaguarshoz egy 6. körös pickért. Zach Wilson ugyan még a Jetsnél van, de egyedül azért, mert senki sem akar még csak egy 7. kört sem feladni érte.
A hátsó körökből sem vált be egyébként senki, a 64. és 67. pick közt három QB-t is draftoltak: Kyle Trask (Buccaneers), Kellen Mond (Vikings) és Davis Mills (Texans), de utóbbin kívül még csak játékidőt sem kaptak, és Mills is csak a Texans borzalmas helyzete miatt. A 4. körös Ian Booknak egy kezdő meccse volt újoncként a Covid miatt a Saintsben, majd egy szezon után ki is vágták. A 6. körös Sam Ehlinger még a Coltsnál van, neki volt 3. kezdő meccse a nevetséges Jeff Saturdy-érában, de mindhármat elbukta.

Legfrissebb cikkeink
- Csak egyetlen 1/1-es nyert bajnoki címet az őt draftoló csapattal az elmúlt 25 évben
- Mindössze két 2012 után draftolt irányító nyert kezdőként Super Bowlt
- A Vikings megpróbálja megtartani Aaron Jonest
- Az NFC East az egyetlen divízió, ahol minden csapat többszörös bajnok
- Ha 15+ győzelmet szerzel, akkor hagyj fel minden reménnyel
- Megmenthető a dinasztia? – Chiefs FA-kitekintő
- Irány a duplázás – Eagles FA-kitekintő
- A tehetség nem elég: Dion Jordan elrettentő példa a jövő generációjának
- 260 meccset már lejátszott a Panthersben, de még folytatja!
- Sztárok, akiket kivághatnak vagy elcserélhetnek a piac nyitása előtt
- Most ezt hogyan? – a Pete Carroll kinevezés
- Aaron Rodgers “könyörgött”, hogy maradhasson a Jetsben
- Új csapat után nézhet Tyler Lockett?
- Josh Sweat: Nekem kellett volna Super Bowl MVP-nek lennem
- Könnyen jött, könnyen ment: a Steelers kivágta Preston Smith-t
Legutóbbi hozzászólások
- renningan on Csak egyetlen 1/1-es nyert bajnoki címet az őt draftoló csapattal az elmúlt 25 évben
- Kopi3.14 on Csak egyetlen 1/1-es nyert bajnoki címet az őt draftoló csapattal az elmúlt 25 évben
- Cseh Tibor on Megmenthető a dinasztia? – Chiefs FA-kitekintő
- Cseh Tibor on Josh Sweat: Nekem kellett volna Super Bowl MVP-nek lennem
- Cseh Tibor on Irány a duplázás – Eagles FA-kitekintő
- jason_garcia on Csak egyetlen 1/1-es nyert bajnoki címet az őt draftoló csapattal az elmúlt 25 évben
- Milton on Aaron Rodgers “könyörgött”, hogy maradhasson a Jetsben
- reynaldo.1963 on Csak egyetlen 1/1-es nyert bajnoki címet az őt draftoló csapattal az elmúlt 25 évben