Véget ér De’Vondre Campbell Green Bay-i sikertörténete, a Packers ugyanis az új ligaév kezdetén, azaz szerdán kivágja a linebackert. A hírek szerint mindezt post-june könyveléssel teszi a csapat, amivel 10,5 millió dollár szabadul fel idén (de ez az összeg csak júniustól válik elérhetővé), ugyanakkor 7,9 millió dollár halott pénz marad a védő után 2025-ben is.
A 30 éves Campbell eredetileg a Falcons negyedik köröse volt még 2016-ban, és bár négy évig kezdőnek számított, nem volt igazán jó. A Packershöz 2021-ben került, mindössze 1 évre 2 millió dollárért írt alá, de hirtelen All-Pro szinten kezdett el teljesíteni, aminek egy 5 éves, 50 millió dolláros hosszabbítás lett az eredménye 2022-ben. Azóta viszont folyamatosan romlott a játéka, ráadásul elég sokat volt sérült, de ezzel együtt még mindig ő volt a csapat legjobb LB-je, így a távozásával elég nagy űr keletkezik a védelemben. A két évvel ezelőtti első körös Quay Walker mellett így igazán senki értelmes nincs a poszton, egyedül Isaiah McDuffie van szerződés alatt.

Legfrissebb cikkeink
- Donald Trump miatt visszatérhet a Redskins név?
- Cousins a Penix-választásról: Úgy éreztem félrevezettek
- Támadófal-rangsor a szakértők szerint
- Top10 futó az NFL-ben dolgozók szerint
- Egy év haladékot kapott a Chiefs a stadionhelyzet rendezésére
- Már csak egy hete van megegyezni a Chiefsnek és Trey Smith-nek
- Eljött a power rusherek korszaka: így változott meg a passzsiettetés az NFL-ben
- Myles Garrett és a társak azt szeretnék, ha Joe Flacco lenne a Browns kezdője
- Vontaze Burfict bevallotta: utálta a Steelerst, direkt bántotta őket sípszó után
- Ritka agydaganattal küzd a korábbi NFL-linebacker
- Marihuána- és illegális fegyverbirtoklás miatt tartóztatták le a Cowboys elkapóját
- Breakout játékosok 2025 – NFC North
- ELF: Enthroners vereség Stuttgartban is
- Triple Coverage #611 – Kedvenc korai prospectjeink a 2026-os draftra
- Az 1/1-es Cam Wardnak meg kell küzdenie a kezdőért
Legutóbbi hozzászólások
- Cseh Tibor on Támadófal-rangsor a szakértők szerint
- bollokg on Támadófal-rangsor a szakértők szerint
- bjeela on Támadófal-rangsor a szakértők szerint
- Csakeztne on Támadófal-rangsor a szakértők szerint
- bollokg on Támadófal-rangsor a szakértők szerint
- Csakeztne on Támadófal-rangsor a szakértők szerint
- Cseh Tibor on Breakout játékosok 2025 – NFC North
- Pedro44 on Vontaze Burfict bevallotta: utálta a Steelerst, direkt bántotta őket sípszó után