A Dallas Morning News számolt be arról, hogy a hatóságok körözik a Chiefs elkapóját, Rashee Rice-t. A játékos a feltételezések szerint egy Chevrolet Corvette-ben ülve versenyezni kezdett egy Lamborghini-vel, de mindkét sofőr elveszítette az uralmát az autója fölött és végül tömegbalesetet okoztak. Szerencsére senki nem sérült meg komolyabban.
A 24 éves Rice tavaly a Chiefs második köröse volt. Nehezen indult be a szekér, de a 12. fordulótól kezdve háromszor is átlépte a 100 yardos határt, a szezont pedig a rájátszást is számítva 105 elkapással, 1200 yarddal és nyolc TD-vel fejezte be. A kiesése tehát komoly érvágás lenne a csapatnak.
Egyelőre nincs bizonyíték arra, hogy részt vett a balesetben, de ha a feltételezés beigazolódik, akkor könnyen 4-6 meccses eltiltást is kaphat a magaviseleti kódex megszegése miatt.

Legfrissebb cikkeink
- A Bears és a Texans is fel akart mozogni TreVeyon Hendersonért, de a Patriots nem adta
- Új szerződésre pályázik Terry McLaurin, így egyelőre nem is edz a csapattal
- A holtszezon vesztesei
- Ők szavaztak a tush push betiltása ellen
- Nyáron a Bills, szezon közben az NFC East lesz a Hard Knocks főszereplője
- Év Védelmezője díjat vezet be az NFL a legjobb támadófalember elismerésére
- BREAKING: Elhunyt Jim Irsay, a Colts tulaja
- BREAKING: Marad a tush push!
- Az Eagles az új Patriots – az NFL tudatosan gyengíti a top csapatokat?
- Továbbra sem edz a Bengals két kezdő pass rushere
- NFL-rekord: több mint 8,6 milliárd dollárt ér a 49ers
- AJ Brownt nem érdekli az olimpia
- Úgy tűnik, mégsem alakítják át a rájátszás kiemelési rendszerét
- Az NFL engedélyezi, hogy a játékosok rész vegyenek a 2028-as olimpián!
- A holtszezon nyertesei
Legutóbbi hozzászólások
- Csakeztne on BREAKING: Marad a tush push!
- Newla on A holtszezon nyertesei
- renningan on A holtszezon nyertesei
- Fetyke on Az NFL engedélyezi, hogy a játékosok rész vegyenek a 2028-as olimpián!
- Csakeztne on Ér ennyit Brock Purdy?
- Leonidasz007 on A holtszezon nyertesei
- Pedro44 on AJ Brownt nem érdekli az olimpia
- vicgeordie on A holtszezon nyertesei