Rövidhíreink következnek.
Tim Patrick az utóbbi két évet kihagyta komoly sérülések miatt, így azt várhattuk, hogy a Broncos ki fogja vágni. Ehelyett az elkapó belement egy fizetéscsökkentésbe és a $9,5 milliója helyett így a veteránminimum $1,2 milliót fogja csak keresni, de legalább nem kell költöznie. Máshol sem kapott volna többet ilyen sérülések után (ACL, majd Achilles), a Broncosban pedig lehet szerepe Sean Payton kezei alatt, amennyiben egészséges tud maradni.
A denveriek emellett átalakították a jobb oldali tackle Mike McGlinchey szerződését, amivel további $11 milliót spóroltak. Így már van egy kis elkölthető pénzük a piacra.
A 49ers McGlinchey-t Colton McKivitz-cel helyettesítette, aki egyáltalán nem játszott jól a fal jobb szélén. Ennek ellenére a meglévő egyéves szerződését meghosszabbították még egy évvel $7 millióért. Meglepő lépés, hiszen azt gondoltuk, hogy upgrade-elni szeretne a csapat a poszton, mondjuk a draft első körében.
A Saints ERFA tendert rakott az elkapó Rashid Shaheedra, akit így $985 ezerért megtartanak még egy évre. Teljesen egyértelmű döntés volt, Shaheed elit visszahordó és hasznos mélységi fegyver.
A Dolphins megtartotta a punterét, Jake Bailey-t, aki két évre írt alá $4,2 millióért.

Legfrissebb cikkeink
- BREAKING: Hosszabbított Joe Thuney-val a Bears!
- Jó esély van arra, hogy változik a rájátszás kiemelési rendszere
- Biztosra megy a Packers, szinte biztosan eltörlik a tush push-t
- Így néz ki Derrick Henry új szerződése
- CeeDee Lamb: Nincs rangsor köztem és Pickens között
- BREAKING: Rekordszerződést kapott Fred Warner
- Első lépés megtéve, de hová? – Seahawks draftértékelő
- Jó főedző Nick Sirianni?
- Mi a baja mindenkinek a tush push-sal?
- Triple Coverage #603 – Kérdezz-felelek
- Nehogy már negatív mérleggel hazai pályán játsszon valaki a rájátszásban!
- Hosszabbított Nick Siriannival az Eagles
- Robert Saleh után Joe Douglas is visszatér korábbi sikerei helyszínére
- Brock Purdy extra védelmet kapott a 49erstől
- A kiemelések megváltoztatásáról és a tush push eltörléséről is szavaznak a héten
Legutóbbi hozzászólások
- Ragi on Biztosra megy a Packers, szinte biztosan eltörlik a tush push-t
- Zotya on Robert Saleh után Joe Douglas is visszatér korábbi sikerei helyszínére
- atis123juve on Triple Coverage #600
- camillo7777 on Biztosra megy a Packers, szinte biztosan eltörlik a tush push-t
- vicgeordie on Biztosra megy a Packers, szinte biztosan eltörlik a tush push-t
- camillo7777 on Biztosra megy a Packers, szinte biztosan eltörlik a tush push-t
- renningan on Mi a baja mindenkinek a tush push-sal?
- ZoliZoltan on Mi a baja mindenkinek a tush push-sal?