A Browns tovább erősíti a rosterét, a csapat ugyanis egy ötödik- és hatodik körös pickért megszerezte a Broncostól az elkapó Jerry Jeudyt, írja Adam Schefter. A támadó idén az ötödik éves opciója miatt 12,987 millió dollárt fog keresni Clevelandben, hacsak nem kap egy újszerződést.
Jeudy elcseréléséről már tavaly is nagyon sokat pletykáltak, de végül nem lett semmi a dologból. Ennek most meg is itta a levét a Broncos, egy éve ugyanis ennél szinte biztosan magasabb ellenértéket kapott volna (ha nem is első- vagy második körös cetlit, de egy harmadik bőven reális lehetett volna).
A 25 éves elkapó 2020-ban 1/15-ös volt, de soha nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. A legjobb évében 987 yard és hat TD került a neve mellé, négy év alatt összesen 3068 yardot és 11 TD-t jegyzett. A távozása tehát nem okoz megoldhatatlan problémákat, pláne ha a tavalyi második körös Marvin Mims fel tud lépni WR2-nek Courtland Sutton mögött.
Ami a Brownst illeti, teljesen korrekt döntés volt Jeudy megszerzése. Amari Cooper még mindig egy szörnyeteg, de a második számúnak hozott Elijah Moore nem igazán felelt meg az elvárásoknak, mögöttük meg nem volt senki, de Juedy-val kiegészítve azért elég jól néz ki ez az elkapósor.

Legfrissebb cikkeink
- Nem hibátlan kalózhajó – Buccaneers draftértékelő
- Nincs új a nap alatt – Ravens draftértékelő
- Brutális lesz a Cowboys idényének második fele
- Az orvosok döntöttek, visszatérhet a pályára a Patriots sztárvédője
- Rodgersszel a fedélzeten főműsoridőben kezdett volna a Steelers
- Caleb Williams nagyon nem akart a Bearsbe menni
- Jövő héten döntenek a tulajok, hogy aktív játékosok mehetnek-e az olimpiára
- Ennyit utaznak idén a csapatok – rekordot dönt a Chargers
- Kevés pickből nehéz főzni – Commanders draftértékelő
- A Chiefs kapta a legtöbb éjjeli meccset, három csapatnak egy ilyen sem jutott
- Íme az összes főműsoridős és ünnepi meccs az idei menetrendben
- Már csak 112 nap: íme az első forduló menetrendje
- Íme az NFL teljes 2025-ös menetrendje
- Matthew Judon: Még mindig tudok játszani
- Ki gondolta volna: Jimmy Garoppolo az utolsó aktív irányító a 2014-es classból
Legutóbbi hozzászólások
- Loosername on Jövő héten döntenek a tulajok, hogy aktív játékosok mehetnek-e az olimpiára
- Loosername on Ennyit utaznak idén a csapatok – rekordot dönt a Chargers
- Fetyke on Ennyit utaznak idén a csapatok – rekordot dönt a Chargers
- Csakeztne on A Chiefs kapta a legtöbb éjjeli meccset, három csapatnak egy ilyen sem jutott
- Loosername on Ennyit utaznak idén a csapatok – rekordot dönt a Chargers
- vicgeordie on Matthew Judon: Még mindig tudok játszani
- AntalKovacs21 on Kevés pickből nehéz főzni – Commanders draftértékelő
- atis123juve on Egyre cikibb, amit a Bengals művel Trey Hendricksonnal