Már a holtszezon eleje óta tudni lehet, hogy az Eagles árulja a pass rusher Haason Reddicket, most pedig végre sikerült is nyélbe ütniük egy üzletet. A Jetshez adták el a védőt egy 2026-os harmadik körös pickért cserébe, ami második körössé válhat, amennyiben Reddick idén a snapek legalább 67,5 százalékán a pályán lesz és legalább 10 sacket szerez – írja Adam Schefter.
Az Eagles így tehát lecserélte Reddicket az épp a Jetstől érkező, négy évvel fiatalabb Bryce Huffra, és kapott mellé egy harmadik körös picket (ami akár második körös is lehet). Persze Huff jóval kevesebbet bizonyított eddig, mint veterán társa. Az érdekes, hogy 2026-os picket kaptak csak (talán ez volt az első 2026-os cetli, ami gazdát cserélt az NFL-ben), de mivel Howie Roseman állása betonbiztos, így neki jobban ráérnek a későbbi pickek, illetve ezzel játszhatnak arra is a Sasok, hogy Rodgers visszavonulása után gyenge lesz a Jets és magas lesz az adott pick.
Ami a Jetset illeti, Robert Saleh mindig is mély rotációt alkalmazott a pass rushereinél, Reddick pedig egy nagyon jó játékos és jól is illik a rendszerbe. Az All-In mentalitásba is abszolút beleillik a csere, hiszen kicsit idősebb játékosról van szó és a távoli jövőből adtak fel érte picket, egyedül a $14,5 milliós fizetése lehet kicsit sok a számukra rövid távon. Ezzel együtt egyébként a tavalyi első körös Will McDonald pick nem néz ki valami jól, úgy tűnik nem bíznak benne eléggé New Yorkban.
Ami a kondíciókat illeti, Reddick az utóbbi négy évben mindig 10+ sacket szerzett, és ennyit volt a pályán a karrierje során:
• 2017 (Cardinals): 42%
• 2018 (Cardinals): 76%
• 2019 (Cardinals) 61%
• 2020 (Cardinals): 79%
• 2021 (Panthers): 83%
• 2022 (Eagles): 74%
• 2023 (Eagles): 74%
Az lehet, hogy a Jetsnél nagyobb rotáció lesz a poszton John Franklin-Myersszel, Jermaine Johnsonnal, Will McDonalddal és Michael Clemonsszal, így Reddicknek többet kell majd lejönnie a pályáról.
![](https://fuzovelkifele.com/wp-content/uploads/2022/05/fk_felirat2.webp)
Legfrissebb cikkeink
- Hogyan lehet Jordan Love a liga legjobban fizetett irányítója?
- BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kapott egy kis fizetésemelést Courtland Sutton
- Újabb játékosával hosszabbított a Patriots, de nem Matt Judonnal
- Két kezdő védője is kidőlt a Brownsnak, várhatóan csak a szezonkezdetre térhetnek vissza
- A Rams is elvesztette egyik fiatal cornerét az egész szezonra
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 51-70. helyezettek
- CeeDee Lamb és Micah Parsons is a legjobban fizetett nem-irányító akar lenni
- Ja’Marr Chase sem edz, amíg nem kap új szerződést
- Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 71- 80. helyezettek
- Tua edz is meg nem is, így várja az új szerződését
- Hosszabbított safetyjével a Seahawks
- Az egész szezonra kidőlt a Vikings fiatal cornerbackje
- Edzőtábori csaták – NFC North 2024
Legutóbbi hozzászólások
- ThySoul on BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kopi3.14 on Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Fetyke on Hosszabbított kiváló left tackle-jével a Vikings
- bjeela on Shanahan Belichicket akarta védőkoordinátornak
- Csakeztne on Triple Coverage #542 – AFC East beharangozó
- Zotya on Justin Simmons: Sok csapat számára én lehetek a hiányzó láncszem
- bjeela on Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 81-100. helyezettek
- Zotya on A Broncos még 2025-ben is nyögni fogja a Russell Wilson fiaskót