Még tavaly decemberben írtunk arról, hogy Saints kiváló tackle-je, Ryan Ramczyk olyan komoly térdsérülést szenvedett, hogy a karrierje is veszélybe került. Februárban már optimistábbak voltak a nyilatkozatok és úgy tűnt, minden rendben, most viszont arról számolt be Ian Rapoport, hogy a falember szinte biztos, hogy nem lép pályára 2024-ben és könnyen elképzelhető, hogy soha többet nem látjuk már játszani.
A 29 éves falembernek eredetileg még 2021-ben akadtak problémái a térdével (előtte négy éven keresztül végig egészséges volt), ki is hagyott hét meccset, azonban nem műttette meg a sérült testrészét. 2022-ben végigjátszotta az évet, de folyamatosan injekciókat kellett kapnia, tavaly pedig minden héten kapott egy nap pihenőt az edzésekről, és bár sokáig tudta menedzselni a fájdalmat, végül meglett a böjtje a foci erőltetésének.
Mindez nagyon rosszul jött a csapatnak is, Ramczyk ugyanis 2021-ben írt alá egy öt éves $96 milliós szerződést, amivel a liga legjobban fizetett jobb oldali tackle-je lett. Ebből még három év hátra van és a többszöri átalakítások miatt a Saints nem tud könnyen kiszállni a kontraktusból. Ráadásul messze a legjobb falemberét veszítette el a gárda, nélküle a liga legrosszabbjai között lehet az egység idén.
![](https://fuzovelkifele.com/wp-content/uploads/2022/05/fk_felirat2.webp)
Legfrissebb cikkeink
- Hogyan lehet Jordan Love a liga legjobban fizetett irányítója?
- BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kapott egy kis fizetésemelést Courtland Sutton
- Újabb játékosával hosszabbított a Patriots, de nem Matt Judonnal
- Két kezdő védője is kidőlt a Brownsnak, várhatóan csak a szezonkezdetre térhetnek vissza
- A Rams is elvesztette egyik fiatal cornerét az egész szezonra
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 51-70. helyezettek
- CeeDee Lamb és Micah Parsons is a legjobban fizetett nem-irányító akar lenni
- Ja’Marr Chase sem edz, amíg nem kap új szerződést
- Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 71- 80. helyezettek
- Tua edz is meg nem is, így várja az új szerződését
- Hosszabbított safetyjével a Seahawks
- Az egész szezonra kidőlt a Vikings fiatal cornerbackje
- Edzőtábori csaták – NFC North 2024
Legutóbbi hozzászólások
- ThySoul on BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kopi3.14 on Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Fetyke on Hosszabbított kiváló left tackle-jével a Vikings
- bjeela on Shanahan Belichicket akarta védőkoordinátornak
- Csakeztne on Triple Coverage #542 – AFC East beharangozó
- Zotya on Justin Simmons: Sok csapat számára én lehetek a hiányzó láncszem
- bjeela on Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 81-100. helyezettek
- Zotya on A Broncos még 2025-ben is nyögni fogja a Russell Wilson fiaskót
Újra kellene építeni a Franchise-t