A guard piac hatalmasat ment a piac nyitásakor, sokan kaptak hatalmas szerződést. A Panthers kettő ilyet is kiosztott és összesen 153 milliót költött el a posztra. A 100 milliós Robert Hunt után ugyanis leigazolták a Seahawkstól távozó Damien Lewist is négy évre $53 millióért, amiből $26,2 millió teljesen garantált – írja Ian Rapoport. Lewis egy nagyobb darab, nem igazán mozgékony játékos, akinek a futásblokkolás az erőssége.
A Panthers láthatóan prioritásként kezeli, hogy jobb falat húzzon fel Bryce Young előtt, érthető módon a tavalyi szezonból kiindulva. Ez a két guard igazolás egyébként azt is jelenti, hogy vélhetően Austin Corbett bemozog majd centerbe. Ezzel kialakult a kezdő támadófal Carolinában, már csak az elkapókat kéne megoldani.
A Jetsről is azt gondoltuk, hogy nagy erőket mozgósít majd a támadófalának megerősítésére, azonban egyelőre még nem vetették bele túlságosan magukat a piacba. Tackle még nem érkezett, de legalább már egy guard igen, méghozzá a Ravenstől távozó John Simpson, aki két évre $18 millióért írt alá – számolt be az NFL Media.
Lewishoz hasonlóan neki is a futásblokkolás az erőssége, pass protectionben azért akadnak problémái. A Raidersnél kezdte karrierjét, ott nem igazán ment neki, olyannyira, hogy gyakorlócsapatos is lett egy időre, viszont a Ravensnél már jobban nézett ki. A kezdő belső támadófala így megvan a Jetsnek, azonban még két tackle-re szükségük lenne.
![](https://fuzovelkifele.com/wp-content/uploads/2022/05/fk_felirat2.webp)
Legfrissebb cikkeink
- Hogyan lehet Jordan Love a liga legjobban fizetett irányítója?
- BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kapott egy kis fizetésemelést Courtland Sutton
- Újabb játékosával hosszabbított a Patriots, de nem Matt Judonnal
- Két kezdő védője is kidőlt a Brownsnak, várhatóan csak a szezonkezdetre térhetnek vissza
- A Rams is elvesztette egyik fiatal cornerét az egész szezonra
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 51-70. helyezettek
- CeeDee Lamb és Micah Parsons is a legjobban fizetett nem-irányító akar lenni
- Ja’Marr Chase sem edz, amíg nem kap új szerződést
- Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 71- 80. helyezettek
- Tua edz is meg nem is, így várja az új szerződését
- Hosszabbított safetyjével a Seahawks
- Az egész szezonra kidőlt a Vikings fiatal cornerbackje
- Edzőtábori csaták – NFC North 2024
Legutóbbi hozzászólások
- ThySoul on BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kopi3.14 on Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Fetyke on Hosszabbított kiváló left tackle-jével a Vikings
- bjeela on Shanahan Belichicket akarta védőkoordinátornak
- Csakeztne on Triple Coverage #542 – AFC East beharangozó
- Zotya on Justin Simmons: Sok csapat számára én lehetek a hiányzó láncszem
- bjeela on Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 81-100. helyezettek
- Zotya on A Broncos még 2025-ben is nyögni fogja a Russell Wilson fiaskót