Connect with us

Hír

Védőfalembert igazolt a Bengals

A Bengals a futója lecserélésén és Geno Stone megszerzésén kívül még nem sok mindent csinált a piacon, most viszont leigazolták a Texanst elhagyó védőfalember Sheldon Rankinst két évre $26 millióért – írja Mike Garafolo.

A Bengals védőfalának közepén egy elég nagy lyuk tátongott azzal, hogy DJ Reader kikerült a piacra. Úgy tűnik őt akkor nem hozzák vissza, és érdekes módon stílusilag másmilyen játékossal is pótolják. Reader ugyanis egy nagyobb darab kiváló futás elleni védő volt, akinek volt hozzáadott értéke pass rush-ban is, ellenben Rankins kisebb termetű játékos és elsősorban a passzsiettetésről híres, tavaly benne volt a top10-ben az ESPN pass rush win rate mutatójában – ezzel együtt futás ellen nem valami jó. Meglátjuk ez milyen strukturális változásokat jelent majd Lou Anarumo védelmében.

Rankins New Orleansben kezdte pályafutását első körös választottként (2016-ban volt 1/12-es), majd a Jetsben és a Texansban játszott az utóbbi három évben. Április elején már 30 éves lesz, bár a DT-k elég jól öregszenek a ligában. Ezzel a lépéssel minden bizonnyal kihúzhatjuk a DT-t a hiányposztok közül a draft elejére, ahol továbbra is a jobb oldali tackle tűnik a legvalószínűbb picknek.

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!