Elég ritka az, amikor valakinek azt mondják az orvosok, hogy abba kell hagynia a focit, aztán pár évre rá az első körben fogják kiválasztani az NFL Drafton. Laiatu Latu viszont pont a ritka kivételek közé tartozik, hiszen visszatért a pályára és olyan domináns volt, hogy a legjobb passzsiettető tehetségek közt kell számon tartanunk. Ráadásul olyan különleges játékos, hogy talán sosem láttunk nála képzettebb edge rushert.
Latu polinéziai családból származik, de már Kaliforniában látta meg a napvilágot és ott is nőtt fel. Öccsével együtt a foci mellett rögbizett is – elmondása szerint lehet a rögbit választaná, ha ugyanannyit lehetne keresni vele –, végül négycsillagos tehetségként köteleződött el a Washington egyetem mellett. Jól is kezdte pályafutását, azonban 2020-ban egy nyaksérülés után az egyetem orvosai azt mondták, hogy abba kell hagynia a futballt, majd meg is műtötték. Kiülte az évet, majd a ’21-est is, azonban utána transzferelt a UCLA-re, hiszen az ottani orvosok engedélyezték neki a játékot. Zökkenőmentes volt a visszatérés, sőt mivel rengeteget edzett és sosem adta fel a foci iránti álmát, így még jobb is volt. Egészen elképesztő teljesítményt rakott le az asztalra, hihetetlen statisztikákat produkált és mindenféle díjakat bezsebelt.
Felépítés, atletikusság
Úgy gondolom, hogy pass rushereket a többi poszthoz képest viszonylag könnyebb scoutolni, hiszen nagyon sokat elmond róluk a felépítésük és atletikusságuk, mivel talán ezen a poszton a legfontosabbak az alapadottságok.
Latu jó pass rusher felépítéssel rendelkezik, magas, szálkás alkat. Egy hátránya van a testének, ez pedig a karhossza. Ugyanis rövidek a karjai, az alsó 16 százalékba tartoznak, ami nem segíti a játékát. A pass rushereknek elég fontos tulajdonsága a hosszú kar, ugyanis ezzel tudnak beférkőzni a támadófalember vállvédőjébe, eltartani őket maguktól és ezáltal nyerni a párharcot, akár passzsiettetésről, akár futásvédekezésről van szó. Erre Latu ritkán lesz képes, és ezáltal jobban kijön, hogy nem egy igazán erős játékos. De azért majd látni fogjuk, hogy van módszere ennek a hátránynak a kompenzálására.

Legfrissebb cikkeink
- BREAKING: Hosszabbított Joe Thuney-val a Bears!
- Jó esély van arra, hogy változik a rájátszás kiemelési rendszere
- Biztosra megy a Packers, szinte biztosan eltörlik a tush push-t
- Így néz ki Derrick Henry új szerződése
- CeeDee Lamb: Nincs rangsor köztem és Pickens között
- BREAKING: Rekordszerződést kapott Fred Warner
- Első lépés megtéve, de hová? – Seahawks draftértékelő
- Jó főedző Nick Sirianni?
- Mi a baja mindenkinek a tush push-sal?
- Triple Coverage #603 – Kérdezz-felelek
- Nehogy már negatív mérleggel hazai pályán játsszon valaki a rájátszásban!
- Hosszabbított Nick Siriannival az Eagles
- Robert Saleh után Joe Douglas is visszatér korábbi sikerei helyszínére
- Brock Purdy extra védelmet kapott a 49erstől
- A kiemelések megváltoztatásáról és a tush push eltörléséről is szavaznak a héten
Legutóbbi hozzászólások
- Ragi on Biztosra megy a Packers, szinte biztosan eltörlik a tush push-t
- Zotya on Robert Saleh után Joe Douglas is visszatér korábbi sikerei helyszínére
- atis123juve on Triple Coverage #600
- camillo7777 on Biztosra megy a Packers, szinte biztosan eltörlik a tush push-t
- vicgeordie on Biztosra megy a Packers, szinte biztosan eltörlik a tush push-t
- camillo7777 on Biztosra megy a Packers, szinte biztosan eltörlik a tush push-t
- renningan on Mi a baja mindenkinek a tush push-sal?
- ZoliZoltan on Mi a baja mindenkinek a tush push-sal?