A 2024-es cornerback class egyik meghatározó figurája Terrion Arnold, aki az év elején nem hogy a class, de még saját csapatának sem volt a legmagasabban jegyzett cornerbackje. Stabil teljesítménye, harcos mentalitása és jó fizimiskája azonban nagyon magasra repítette a boardokon. Egészen addig, hogy komolyan lehet érvelni amellett, hogy ő a class legjobb cornere vagy akár védőjátékosa is.
Arnold ötcsillagos tehetségként érkezett az egyetemre, a harmadik legjobb defensive backként tartották számon az évjáratában. Nem véletlen a defensive back kifejezés, ugyanis középiskolában még esősorban safetyt játszott és fokozatosan tért át a cornerback posztra. Multisport atlétaként több ösztöndíjat is kapott, nem csak a futball terén volt sikeres, de ő végül az Alabama ajánlatát fogadta el és a futball mellett döntött.
Első évét kiülte az Alabamán, ugyanis Sabanék nagyon ritkán dobnak be elsőéves játékosokat a védelembe, így igazi freshman évét csak 2022-ben tudta le. Ekkor viszont már szinte teljes értékű kezdőnek számított, folyamatosan növekedett a snapszáma a szezon folyamán. Nem játszott rosszul, de összességében csak tavaly robbant be, amikor is nem igazán volt rossz mérkőzése. Látható hogy mindössze másfél év tapasztalat van mögötte és mindössze pár hete töltötte be a 21. életévét, így egy még mindig kiforratlan, fejlődésben lévő játékosról van szó, ami elég csábító lehet a csapatok számára.
Adottságok
Arnold első látásra egy jó termettel megáldott, izmos játékos. Azonban ha kicsit közelebbről megvizsgáljuk a puszta adatokat, akkor azért nem sokkal jobb az átlagosnál. 183 centiméteres magassága nem kimondottan magas, de azért megfelelő a poszton, a 86 kilogramm emellé pedig normálisnak mondható. Az egyértelmű, hogy a felvételeken ennél nagyobbnak és erősebbnek is tűnik, de ez elsősorban a játékából adódik. Ami viszont már jobban néz ki, hogy a karjai hosszúak és tenyere is átlagnál nagyobb, ami jól jön akkor, amikor a labdáért kell nyúlni vagy küzdeni.
AZ ELSŐ HÓNAP MOST CSAK 990 FORINT!

Legfrissebb cikkeink
- Csak egyetlen 1/1-es nyert bajnoki címet az őt draftoló csapattal az elmúlt 25 évben
- Mindössze két 2012 után draftolt irányító nyert kezdőként Super Bowlt
- A Vikings megpróbálja megtartani Aaron Jonest
- Az NFC East az egyetlen divízió, ahol minden csapat többszörös bajnok
- Ha 15+ győzelmet szerzel, akkor hagyj fel minden reménnyel
- Megmenthető a dinasztia? – Chiefs FA-kitekintő
- Irány a duplázás – Eagles FA-kitekintő
- A tehetség nem elég: Dion Jordan elrettentő példa a jövő generációjának
- 260 meccset már lejátszott a Panthersben, de még folytatja!
- Sztárok, akiket kivághatnak vagy elcserélhetnek a piac nyitása előtt
- Most ezt hogyan? – a Pete Carroll kinevezés
- Aaron Rodgers “könyörgött”, hogy maradhasson a Jetsben
- Új csapat után nézhet Tyler Lockett?
- Josh Sweat: Nekem kellett volna Super Bowl MVP-nek lennem
- Könnyen jött, könnyen ment: a Steelers kivágta Preston Smith-t
Legutóbbi hozzászólások
- renningan on Csak egyetlen 1/1-es nyert bajnoki címet az őt draftoló csapattal az elmúlt 25 évben
- Kopi3.14 on Csak egyetlen 1/1-es nyert bajnoki címet az őt draftoló csapattal az elmúlt 25 évben
- Cseh Tibor on Megmenthető a dinasztia? – Chiefs FA-kitekintő
- Cseh Tibor on Josh Sweat: Nekem kellett volna Super Bowl MVP-nek lennem
- Cseh Tibor on Irány a duplázás – Eagles FA-kitekintő
- jason_garcia on Csak egyetlen 1/1-es nyert bajnoki címet az őt draftoló csapattal az elmúlt 25 évben
- Milton on Aaron Rodgers “könyörgött”, hogy maradhasson a Jetsben
- reynaldo.1963 on Csak egyetlen 1/1-es nyert bajnoki címet az őt draftoló csapattal az elmúlt 25 évben