Nick Chubb a liga egyik legjobb futója, de nagyon nincs szerencséje a sérülésekkel, az egyetemi karrierjét is számítva már három súlyos térdsérülést szenvedett el a pályán. A legutóbbit épp tavaly (megsérült az ACL-e és teljesen elszakadt az MCL-e a második fordulóban), így nem meglepő, hogy a Browns fizetéscsökkentésre kérte.
A pontos részletek egyelőre nem ismertek, csak annyit tudni (via Ian Rapoport), hogy Chubb idei 11,775 millió dolláros alapfizetését lecsökkentik, az elveszített összeget pedig ösztönzők formájában visszakaphatja. A 28 éves támadónak nem sok más lehetősége volt, a jelenlegi szerződése ugyanis a 2024-es idény végén lejár és már egy cent garantáltja sincs, a kivágásával mind a közel 12 milliót megspórolta volna a Browns.
A 2018-ban második körös futó újoncként 996 yardig és nyolc TD-ig jutott, majd az ezt követő négy évben 5344 yard és 40 TD került a neve mellé és még soha nem volt 5 yardosnál rosszabb futásonkénti átlaga. Egészséges abszolút elit, remélhetőleg az újabb térdsérülés miatt sem esik majd vissza a teljesítménye.

Legfrissebb cikkeink
- BREAKING: A Ravens hosszabbított Derrick Henryvel!
- Az egész szezonra elvesztette kezdő safetyjét a Ravens
- Cincinnati is draftot rendezne
- Mini-holdoutba kezdett a Packers legjobb falembere
- Egyre cikibb, amit a Bengals művel Trey Hendricksonnal
- Triple Coverage #600
- Készen vagyunk? – Rams draftértékelő
- Két snapen múlott a Packers guardjának 2 millió dollárja
- Asante Samuel Jr. nyakműtéten esett át, legkorábban júliusban írhat alá valahová
- Az Eaglest Black Friday alkalmával, a Chiefst karácsonykor láthatjuk kiemelt idősávban
- A Browns kiváló linebackere kihagyja a teljes szezont – veszélyben a karrierje is
- A George Pickens hullámvasút
- Az őrület biztos jele – Bengals draftértékelő
- BREAKING: Megvan milyen meccsek lesznek idén Európában
- Trey Hendrickson egyre mérgesebb a Bengalsra
Legutóbbi hozzászólások
- atis123juve on BREAKING: Derek Carr visszavonul!
- Csakeztne on A George Pickens hullámvasút
- Miloo on Egyre cikibb, amit a Bengals művel Trey Hendricksonnal
- Csakeztne on Egyre cikibb, amit a Bengals művel Trey Hendricksonnal
- ThySoul on Egyre cikibb, amit a Bengals művel Trey Hendricksonnal
- Pedro44 on Egyre cikibb, amit a Bengals művel Trey Hendricksonnal
- Fetyke on Egyre cikibb, amit a Bengals művel Trey Hendricksonnal
- atis123juve on Egyre cikibb, amit a Bengals művel Trey Hendricksonnal