Connect with us

Hír

Arik Armstead: Rendkívül tiszteletlen volt velem a 49ers

Arik Armstead kilenc év után kénytelen volt elhagyni San Franciscót, a 49ers ugyanis pénzügyi okok miatt idén menesztette. Ebben nincs semmi meglepő, a védő a Third and Long podcastben el is mondta, hogy nem neheztel senkire a csapattól, de ezzel együtt úgy érzi, hogy lehetett volna jobban is kezelni a helyzetet.

“Kilenc évig voltam itt, a szurkolók megérdemlik, hogy tudják az igazat. Tárgyaltunk a 49ersszel a folytatásról, de olyan ajánlatott tettek le elém, ami rendkívül tiszteletlen volt. Döntést kellett hoznom és ez lett a vége”

– mondta a védő.

Armstead 2015-ben a csapat első köröse volt, de eleinte nem sok haszon volt belőle a rengeteg sérülése miatt. 2018-ban lett teljes értékű kezdő, egy évvel később 10 sackel zárta az alapszakaszt, így kapott is egy 5 éves, 85 millió dolláros szerződést. Az elmúlt két szezonban megint sokat volt sérült, 12 meccset hagyott ki ez idő alatt, így a csapat részéről érthető volt, miért akarták rávenni egy fizetéscsökkentésre.

Pénzügyi szempontból végül jól döntött a védő, a piacon ugyanis megkapta azt az összeget (3 évre 51 millióért igazolta le a Jaguars), amit a 49ersnél keresett volna. Cserébe viszont jelentősen kisebb esélye lesz bajnoki címet nyerni.

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!