A Chiefs visszaigazolta a korábbi első körös futóját, Clyde Edwards-Helaire-t. A 25 éves támadó újoncként nagyot ment, 13 meccsen 803 yardot és négy TD-t szerzett a földön, valamint 36 elkapásból 297 yard és egy TD került a neve mellé. Ezt a teljesítményt később még csak megközelíteni sem tudta, 2022-ben pedig elveszítette a kezdő posztot Isiah Packecóval szemben, de a rotációban elfér.
Mélyíti az elkapósorát a Seahawks, ugyanis leigazolta Laviska Shenaultot. A 25 éves játékos 2020-ban a Jaguars második köröse volt, de már két év után elcserélték a Panthershöz, illetve a legjobb évében is csak 619 yarddal zárta az alapszakaszt. Negyedik számúként vagy visszahordóként lehet majd némi haszna.
Eddie Goldman visszatért a visszavonulásból és aláírt a Falconshoz. A 2022-ben visszavonult védőfalember a Bears második köröse volt 2015-ben. 2018-ban kapott egy 4 éves, 42 millió dolláros szerződést, amit egy elit szezonnal hálált meg, azt követően viszont semmit nem mutatott a rengeteg sérülés miatt. Eddigi karrierje alatt 81 lejátszott mérkőzést, 175 tackle-t, 13 sackt és egy összeszedett fumble-t tudott felmutatni..
A Dolphins 1 évre visszaigazolta a támadófalember Kendall Lammt. Nem egy különösebben jó játékos, de csereként magas szintet képvisel és több poszton is bevethető, az elmúlt két idényben nyolc meccsen is kezdett a csapatban.
![](https://fuzovelkifele.com/wp-content/uploads/2022/05/fk_felirat2.webp)
Legfrissebb cikkeink
- Hogyan lehet Jordan Love a liga legjobban fizetett irányítója?
- BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kapott egy kis fizetésemelést Courtland Sutton
- Újabb játékosával hosszabbított a Patriots, de nem Matt Judonnal
- Két kezdő védője is kidőlt a Brownsnak, várhatóan csak a szezonkezdetre térhetnek vissza
- A Rams is elvesztette egyik fiatal cornerét az egész szezonra
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 51-70. helyezettek
- CeeDee Lamb és Micah Parsons is a legjobban fizetett nem-irányító akar lenni
- Ja’Marr Chase sem edz, amíg nem kap új szerződést
- Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 71- 80. helyezettek
- Tua edz is meg nem is, így várja az új szerződését
- Hosszabbított safetyjével a Seahawks
- Az egész szezonra kidőlt a Vikings fiatal cornerbackje
- Edzőtábori csaták – NFC North 2024
Legutóbbi hozzászólások
- ThySoul on BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kopi3.14 on Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Fetyke on Hosszabbított kiváló left tackle-jével a Vikings
- bjeela on Shanahan Belichicket akarta védőkoordinátornak
- Csakeztne on Triple Coverage #542 – AFC East beharangozó
- Zotya on Justin Simmons: Sok csapat számára én lehetek a hiányzó láncszem
- bjeela on Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 81-100. helyezettek
- Zotya on A Broncos még 2025-ben is nyögni fogja a Russell Wilson fiaskót