A Bills elcserélte Stefon Diggst, így jelenleg Curtis Samuel és Khalil Shakir számít a két legjobb elkapónak a rosteren, ami nem igazán megnyugtató a passzjáték sikerességét nézve. Épp ezért a legtöbben azt jósolják, hogy a Bills elkapót akar draftolni az első körben, akár úgy is, hogy felcserélnek. A general manager Brandon Beane igyekezett elhessegetni ezeket a gondolatokat, szerinte nincs is szüksége a csapatnak első számú elkapóra.
“Olyan játékosokra van szükség, akik okosak, sokoldalúak, önzetlenek és megcsinálják azokat a játékokat, amiket a képességük alapján meg kell tudniuk csinálni. Ha egy srác magas, akire Josh 50/50-es labdát dob, akkor húzza le. Ha olyan srác, akinek a kezébe akarjuk adni a labdát, amikor elkapás utáni yardokra van szükségünk, akkor csinálja azt. Ilyeneket keresünk. Ha van egy “első számú”, aki feltűnik a piacon vagy a drafton és logikus számunkra, vagy egy nagyon jó “második számú”, akkor megszerezzük, de nem hiszem, hogy ne lehetnénk sikeresek támadóoldalon vagy teljes csapatként, ha nincs “első számú” elkapónk.”
– mondta Beane, via PFT.
Azt egyébként meg kell hagyni, hogy Joe Brady támadókoordinátor úgy tűnik tényleg nem hisz ebben az első számú dologban, hiszen mikor átvette az irányítást, visszaesett Stefon Diggs használata és jóval kevesebb labda ment az irányába. Illetve korábban a Panthersnél sem használta igazán ki DJ Moore képességeit, szóval lehet, hogy neki tényleg nem kell klasszikus WR1.
Azonban valószínű az is, hogy Beane-nél ez a nyilatkozat a taktika része, hiszen logikus ezt mondani akkor is, ha fel akar menni egy első számú elkapóért (vagy csak kihúzni a helyén), hiszen az csak előnyére válik, ha elhiteti másokkal, hogy nem ezt akarja csinálni.
Legfrissebb cikkeink
- Myles Garrett szeretne valami tervet látni Clevelandben
- FK! Preview #16
- Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- A Bills lehet az első csapat, amely zsinórban 9 meccsen szerez 30+ pontot
- FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a 16. fordulóra
- Kezdődik a rájátszás! – Szombati beszámoló #13
- Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Rattler kezd a Saintsben, Kamara idényének valószínűleg vége
- Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- George Pickens megint maródi, de TJ Watt ott lesz a Ravens ellen
- Jó esély van Patrick Mahomes játékára
- Visszatértek a vérrögök, így véget ért Christian Barmore szezonja
- FK! FIRST Craft Beer Fantasy League 2024 – Wild Card kör
- Mi lesz veled, Kirk Cousins?
Legutóbbi hozzászólások
- fakesz on FK! Preview #16
- TheGUARDiAN on Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- bjeela on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- atis123juve on Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- katonadani on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Ragi on Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- atis123juve on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Zotya on Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért