Puka Nacua egészen elképesztő újonc idényt hozott le, hiszen a Rams ötödik körben kiválasztott támadója 1486 elkapott yardjával megdöntötte az eddigi rekordot. Az Év Újonca címet csak azért nem zsebelte be, mert CJ Stroud minden idők egyik legjobb újonc QB-teljesítményével rukkolt elő. Ez persze nem vesz el semmit Nacua érdemeiből, aki Aaron Donald szerint nagy dolgokra hivatott. A nemrég visszavonult, és a valaha volt talán legjobb DT a saját szemével látta Nacua minden mozzanatát újoncként, úgyhogy pontosan tudja, mire lehet képes.
“Vannak srácok, akik jól játszanak és aztán kicsit visszaesnek, de ő végig az egész szezonban fenntartotta a teljesítményét, kisebb sztár lett és nem változott meg. Ugyanaz az ember maradt, ugyanazokat a dolgokat csinálta minden egyes héten. Ha ilyen éhes marad, ha mindig nagyszerű akar lenni, akkor szerintem olyan dolgokra lehet képes, amire még soha senki az NFL-ben.”
– mondta Donald a Green Light with Chris Long podcastben.
Azt azért nehéz elképzelni, hogy minden idők legjobb elkapóját, Jerry Rice-t le tudná pipálni Nacua, hiszen ahhoz vagy 15 éven át kellene így játszania, meg egyébként is rengeteg legendás WR-karriert láttunk már, de az biztos, hogy nagyon jól indult el a fiatal elkapó pályafutása.

Legfrissebb cikkeink
- Travis Kelce-nek kell egy kis idő, hogy döntést hozzon a jövőjéről
- A piac legnagyobb sztárjai
- Matt Patricia lesz az Ohio State új védőkoordinátora
- Cserét kért a Bengals linebackere!
- Joe Burrow megpróbál nyomást gyakorolni a Bengalsra, hogy fizessék meg a sztárjaikat
- A Bills futója évi 15 milliós fizetést akar
- Ismét Super Bowlt rendezne New Orleans
- A Chiefsnek nem, de egy játékosnak összejött a triplázás
- Mindkét fiát viszi magával a Raiders edzői stábjába Pete Carroll
- Brandon Staley lehet a Saints védőkoordinátora
- Top 10 kérdés a holtszezon előtt
- Jalen Hurts elit társaságba került
- Saquon Barkley: Miért ne hozhatnánk létre a saját dinasztiánkat?
- Mahomest karrierje legfontosabb meccsein verték el a legjobban
- Mahomes a kanyarban sincs Bradyhez képest, ha a Super Bowlról van szó
Legutóbbi hozzászólások
- bjeela on Joe Burrow megpróbál nyomást gyakorolni a Bengalsra, hogy fizessék meg a sztárjaikat
- bjeela on Travis Kelce-nek kell egy kis idő, hogy döntést hozzon a jövőjéről
- ThySoul on Joe Burrow megpróbál nyomást gyakorolni a Bengalsra, hogy fizessék meg a sztárjaikat
- Hurrá Torpedó on Travis Kelce-nek kell egy kis idő, hogy döntést hozzon a jövőjéről
- Cseh Tibor on Saquon Barkley: Miért ne hozhatnánk létre a saját dinasztiánkat?
- Kopi3.14 on Travis Kelce-nek kell egy kis idő, hogy döntést hozzon a jövőjéről
- Ragi on Touchdown #SuperBowl – A tökéletes csapatépítés diadala
- katonadani on Touchdown #SuperBowl – A tökéletes csapatépítés diadala