Nehéz anyagi helyzettel, szinte kész kezdőcsapattal és kevés fontos lejáró szerződésű játékossal a Browns offseasonje az egyik legcsendesebb volt a ligában. Az állóvizet egy jónevű elkapó idecserélésével zargatták meg kicsit, de a fő szempont a csapat egyben tartása volt, amihez nem is kellett túl sok követ megmozgatni.
Pénzfelszabadítás
A Browns mínusz 20 millióról kezdte meg az offseasont, így fel volt adva a lecke a csapatnak, hiszen helyet kellett csinálniuk, hogy egyáltalán a már meglévő játékosaikkal beférjenek a sapka alá.
Átalakítások:
- Jedrick Wills, T – 10,4M spórolás
- Denzel Ward, CB – 11,3M spórolás
A nagy kérdés az volt, hogy hozzányúl-e a csapat az irányító Deshaun Watson szerződéséhez. A teljesen garantált kontraktus miatt igazán komoly gondba nem sodorták volna magukat vele, de a későbbi évekre extra terheket tettek volna, amik akkor is ott lennének majd a csapat feje felett, ha kivágják Watsont. Azzal, hogy végül nem nyúltak hozzá a szerződéséhez sok extra mozgástérről mondtak le, de nagyobb falatot nyelnek be idén a szerződéséből, ezzel kicsit könnyítve azt az opciót, ha végül ellépnének tőle a következő években. Persze a teljes garantált tartalom miatt így sem lehet csak úgy kirakni az utolsó éve (2026) előtt, hiszen akkor is még 72 millió halott pénzt fog jelenteni.
Az irányító helyett a támadósor és a védelem egy-egy alappillérének a szerződését piszkálták meg. Wills bár a tavalyi év felét kihagyta, draftolása óta a csapat kezdő left tackle-jének számít. Az igazán top szintre sosem ért fel, de bőven magabiztos kezdő szintet képvisel. Sem vele, sem a védelem egyik legjobbjával, Warddal nem kockáztattak nagyot. A tavalyi évben a szezon legjobb védelmének is meghatározó eleme volt, aki bár hetedik szezonjára készül, még mindig nagyon fiatal és továbbra is hosszú évekre oldhatja meg a csapat elsőszámú cornerének pozícióját.
A csapat anyagi helyzetét pedig ennyivel javították csak. A Browns egyetlen egy kivágást sem csinált az offseasonben. Elsősorban Cooperrel vagy Chubbal tudtak volna jelentőset spórolni, de a támadósor két talán legjobbjáról lévén szó, nem volt amúgy sem nagy realitása az elküldésüknek. A kisebb spórolási lehetőséget kínáló kiegészítő embereknél pedig ezek szerint úgy ítélték meg, hogy ár/érték arányban nem javulna annyit a cap helyzet, hogy megérje elküldeni a hasznos embereiket.
/
Legfrissebb cikkeink
- Hetekre lesérült Michael Pittman
- Fizetett szabadságra küldte a liga Jabrill Pepperst
- Robert Saleh kirúgása védhető, de ettől aligha lesz jó a Jets
- NFC West rangadóval indul a 6. forduló
- Nagy bukta volt a 2021-es főedző-kinevezési kör
- Minshew megy a padra, O’Connell kezd a Raidersben
- Spencer Rattler kezd Derek Carr helyén a Saintsben
- Hosszabb kihagyás vár a 49ers kezdő safetyjére
- IR-re került a liga legjobb elkapója
- MVP és további díjfigyelő 5 forduló után
- Playoff Ranking #5
- Az egész szezonra kidőlt a Raiders tavaszi sztárigazolása
- Saleh ki akarta rúgni / le akarta fokozni Nathaniel Hackettet
- A Chiefsnél reménykednek, hogy a legjobb elkapójuk még játszhat idén
- Derek Carra több hét kihagyás vár
Legutóbbi hozzászólások
- Capt.Solo on Robert Saleh kirúgása védhető, de ettől aligha lesz jó a Jets
- Cseh Tibor on Saleh ki akarta rúgni / le akarta fokozni Nathaniel Hackettet
- Capt.Solo on Robert Saleh kirúgása védhető, de ettől aligha lesz jó a Jets
- Ragi on Saleh ki akarta rúgni / le akarta fokozni Nathaniel Hackettet
- Fetyke on Saleh ki akarta rúgni / le akarta fokozni Nathaniel Hackettet
- atis123juve on Mostantól Drake Maye a Patriots kezdő irányítója
- ImmodesTom77 on BREAKING: A Jets kirúgta Robert Saleh-t!
- ImmodesTom77 on Saleh ki akarta rúgni / le akarta fokozni Nathaniel Hackettet
Minden fasza, rendben van a keret. Most fog a csapat a földbe állni, mert ez a Browns.