Kiadtak egy letartóztatási parancsot a Chiefs elkapó Rashee Rice kapcsán, miután a játékos nemrég egy többautós balesetet okozott Dallasban. Több kisebb és két nagyobb sérülés okozásával is vádolják az elkapót a hivatalos papírok szerint. Most egy napja van feladni magát, utána a rendőrség intézkedik ezügyben.
A rendőrségi jelentés szerint egy Lamborghini és egy Corvette is gyorsan hajtott a többsávos autóúton (egymással versenyeztek), majd mindketten elvesztették az uralmukat a járművük felett, így négy másik autóval ütköztek össze. Ezután mindkét autó sofőrje elhagyta a helyszínt gyalogosan, tehát otthagyták a sebesülteket és biztosítási infót sem cseréltek értelemszerűen. Mindkét autóban marihuánát is találtak egyébként a rendőrök, plusz a Chiefs playbookját is megtalálták.
Azt Rice ügyvédje is elismerte, hogy az elkapó vezette a balesetben részt vevő Lamborghinit és a Corvette is az ő nevén volt, ezt egy SMU egyetemre járó cornerback, Theodore Knox vezette (Rice is ide járt suliba).
Az NFL is monitorozza az ügyet és könnyen lehet eltiltás a sztori vége, de manapság meg szokták várni, amíg lezárul a jogi folyamat, és általában csak ezután oszt ki büntetéseket a liga.
![](https://fuzovelkifele.com/wp-content/uploads/2022/05/fk_felirat2.webp)
Legfrissebb cikkeink
- Hogyan lehet Jordan Love a liga legjobban fizetett irányítója?
- BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kapott egy kis fizetésemelést Courtland Sutton
- Újabb játékosával hosszabbított a Patriots, de nem Matt Judonnal
- Két kezdő védője is kidőlt a Brownsnak, várhatóan csak a szezonkezdetre térhetnek vissza
- A Rams is elvesztette egyik fiatal cornerét az egész szezonra
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 51-70. helyezettek
- CeeDee Lamb és Micah Parsons is a legjobban fizetett nem-irányító akar lenni
- Ja’Marr Chase sem edz, amíg nem kap új szerződést
- Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 71- 80. helyezettek
- Tua edz is meg nem is, így várja az új szerződését
- Hosszabbított safetyjével a Seahawks
- Az egész szezonra kidőlt a Vikings fiatal cornerbackje
- Edzőtábori csaták – NFC North 2024
Legutóbbi hozzászólások
- ThySoul on BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kopi3.14 on Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Fetyke on Hosszabbított kiváló left tackle-jével a Vikings
- bjeela on Shanahan Belichicket akarta védőkoordinátornak
- Csakeztne on Triple Coverage #542 – AFC East beharangozó
- Zotya on Justin Simmons: Sok csapat számára én lehetek a hiányzó láncszem
- bjeela on Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 81-100. helyezettek
- Zotya on A Broncos még 2025-ben is nyögni fogja a Russell Wilson fiaskót
Kis híjja volt,h ne jöjjenek rá,kié a két autó.Majdnem megúszta.
😅
A Chiefsnek elkapókat kell szereznie nincs mese,a jelenlegiek közül mindenki hülye vagy lyukaskezű vagy a kettő kombója….félelmetes!
Most már ott van Hollywood és a rögbis gyerek
Mcdermott bánhatja nem járt arra, csak kikellett volna csórnia a kocsiból a playbookot😂😂
Ha versenyezni akarnak miért nem mennek el valahova a halál faszára ahol senki sincsen, miért pont a városban kell? Ha valaki meghal egy ilyen balesetben akkor tutira sittre kerül és vége a karrierjének. Ezt érdemes megkockáztatni? Vagy ennyire nehéz ezt végiggondolni?
Ezeknek a WR-oknak 5 IQ-juk van, felállni a vonalra, gyorsnak lenni és elkapni a labdát . Toneynak még ez se megy. Hardman meg még a szabályokat se tudta egy olyan játékba amit játszik és aminek az életét áldozta. Chiefsnek nincsenek okos elkapóik