A Jaguars mellett a Dolphinsnak is jól sikerült a 2021-es draft első köre, ugyanis most a Miami is lehívta mindkét első körösének az ötödik éves opcióját. Az elkapó Jaylen Waddle 17 millió dollárt, míg a pass rusher Jaelan Phillips 12 millió dollárt kap majd meg garantáltan 2025-ben.
A Dolphins érdekes utat járt be, míg megszerezte Waddle-t a 2021-es drafton. A csapat először eladta az 1/3-as cetlijét a 49ersnek három első körös pickért, majd egy első kört feláldozva felcserélt Jaylen Waddle-ért az 1/6-os helyre. Az elkapó pedig meghálálta a bizalmat, három év alatt 251 elkapásból 3385 yardot és 18 TD-t szerzett úgy, hogy minden szezonban átlépte az 1000 yardos határt.
Phillips az 1/18-as cetlivel érkezett és annyira nem robbant be (soha nem volt még 10 sackes szezonja), mint Waddle, tavaly ráadásul elszakította az Achillesét. Ezzel együtt egy elég jó pass rusher és bőven megér 12 milliót.

Legfrissebb cikkeink
- Hogyan tudna fejlődni a Packers támadósora?
- Top 5-ös szerződést kapott Garrett Wilson
- Top10 irányító az NFL-ben dolgozók szerint
- Top10 tackle az NFL-ben dolgozók szerint
- 32 újonc még mindig nem írta alá az újonc szerződését
- Jauan Jennings cserét kér, ha nem hosszabbít vele a 49ers
- Teddy Bridgewatert felfüggesztették, amiért saját pénzén támogatta a játékosait
- Nevekkel nem nyersz fantasy bajnokságot – Irányítók, akik félrevezethetnek
- Ja’Marr Chase: Minden elkapó díva
- A Steelers szétnézett a piacon, mit kaphatna TJ Wattért
- Top10 tight end az NFL-ben dolgozók szerint
- Top10 belső támadófalember az NFL-ben dolgozók szerint
- Triple Coverage #612 – A 15 legjobb irányító-körülmény
- ELF: Enthroners-vereség a spanyol fővárosban
- Családon belüli erőszak miatt letartóztatták a Browns második körös futóját
Legutóbbi hozzászólások
- Cseh Tibor on Triple Coverage #612 – A 15 legjobb irányító-körülmény
- Cseh Tibor on Top 5-ös szerződést kapott Garrett Wilson
- Cseh Tibor on Top10 irányító az NFL-ben dolgozók szerint
- Huzentroger on Hogyan tudna fejlődni a Packers támadósora?
- Ragi on Top 5-ös szerződést kapott Garrett Wilson
- Leonidasz007 on Nevekkel nem nyersz fantasy bajnokságot – Irányítók, akik félrevezethetnek
- Cheetah008 on Nevekkel nem nyersz fantasy bajnokságot – Irányítók, akik félrevezethetnek
- katonadani on Top 5-ös szerződést kapott Garrett Wilson