Connect with us

Hír

Tua Tagovailoa nem fog holdoutolni egy új szerződésért

Tua Tagovailoa idén lépett az újonc szerződése utolsó évébe, és bár nem váltotta be maradéktalanul a hozzá fűzött reményeket, de egy korrekt irányító lett belőle, aki többet ér, mint az a 23 millió dollár, amit idén keresne. A felek ennek megfelelően el is kezdték a tárgyalásokat, a QB pedig egy amolyan jóindulatú gesztusként bejelentette, hogy nem tervez holdoutolni a tárgyalások alatt (via NBCSport).

Szuper igazolások, mégis rossz szájíz – Dolphins FA-értékelő

Ez persze az alapszakasz kezdetéhez közeledve változhat (pláne hogy jövőre franchise taget is tehet rá a Dolphins, vagyis minden ütőkártya a csapatnál van), de egyelőre tényleg nincs különösebb ok arra, hogy Tua agresszívebb tárgyalási stratégiát válasszon.

A korábbi első körös irányító 2023-ban 69,3 százalékos pontossággal passzolt 4697 yardot és 29 TD-t 14 INT társaságában. Ezek top 10-es számok, azonban az erősebb csapatok ellen rendre felsült, így megoszlanak a vélemények azzal kapcsolatban, hogy mennyit is ér a játéka. A 35+ millió dolláros átlag elég valószínű, de jó eséllyel a 40+ milliós éves bér is összejöhet, már amennyiben a Dolphins komolyan gondolja a hosszabbítást és nem tervez egy irányítócserét jövőre (ami mellett szintén lehet érvelni).

1 Comment
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
1 Comment
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
snookerista
snookerista
2024-04-14 07:54

Hold outolna és kiderülne a csere is lehozzná azt amit ő😂😂😂

1
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x