A Raiders két igazolást is végrehajtott tegnap, és mindkét játékos a támadóoldalra érkezett. A nagyobb név Andrus Peat, aki első körös volt 2015-ben, habár egyáltalán nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Tavaly fizetéscsökkentésbe is belement, majd elvesztette a kezdő guard posztot, ellenben végül left tackle-ként kellett beugrania. A 30 éves játékos 9 szezont húzott le New Orleansban, most pedig Vegasban próbálhat szerencsét. Az még jó kérdés, hogy milyen poszton számítanak rá, hiszen jelenleg amúgy is több a kérdőjel a falban, hogy ki hol fog játszani. Vélhetően Peat inkább egy prémium csere lesz tackle és guard posztra is.
Mellette az elkapó Jaylen Guytont is leigazolta a csapat. A 2019-es draftolatlan játékos a Chargersben kezdte pályafutását, ahonnan a jelenlegi Raiders GM Tom Telesco jól ismeri.
A Panthers futó poszton erősít, ugyanis leigazolták Rashaad Pennyt. A korábbi első körös (2018, Seahawks) játékosnak meggyűlt a baja a sérülésekkel karrierje során, de a pályán elég jól teljesített általában. Tavaly az Eagles igazolta le a piacon, de mindössze 31 snap jutott neki. Jelenleg a második körös újonc Jonathon Brooks és a veterán Chuba Hubbard mögött harmadik számú lehet. A jelenlegi Panthers főedző Dave Caneles jól ismeri még Seattle-ből.
Bejelentette visszavonulását Duke Johnson. A Miami egyetem futott yard örökranglistájának vezetője harmadik körös pick volt 2015-ben a Browns által, ahol elsősorban elkapásoknál használták: 1286 futott yardja mellé 2170 elkapott társult. Clevelandből elcserélték Houstonba, majd a Dolphinsban és a Billsben is játszott. Karrierjét 2265 futott- és 2870 elkapott yarddal zárta, illetve szerzett 23 touchdownt.
![](https://fuzovelkifele.com/wp-content/uploads/2022/05/fk_felirat2.webp)
Legfrissebb cikkeink
- Hogyan lehet Jordan Love a liga legjobban fizetett irányítója?
- BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kapott egy kis fizetésemelést Courtland Sutton
- Újabb játékosával hosszabbított a Patriots, de nem Matt Judonnal
- Két kezdő védője is kidőlt a Brownsnak, várhatóan csak a szezonkezdetre térhetnek vissza
- A Rams is elvesztette egyik fiatal cornerét az egész szezonra
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 51-70. helyezettek
- CeeDee Lamb és Micah Parsons is a legjobban fizetett nem-irányító akar lenni
- Ja’Marr Chase sem edz, amíg nem kap új szerződést
- Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 71- 80. helyezettek
- Tua edz is meg nem is, így várja az új szerződését
- Hosszabbított safetyjével a Seahawks
- Az egész szezonra kidőlt a Vikings fiatal cornerbackje
- Edzőtábori csaták – NFC North 2024
Legutóbbi hozzászólások
- ThySoul on BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kopi3.14 on Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Fetyke on Hosszabbított kiváló left tackle-jével a Vikings
- bjeela on Shanahan Belichicket akarta védőkoordinátornak
- Csakeztne on Triple Coverage #542 – AFC East beharangozó
- Zotya on Justin Simmons: Sok csapat számára én lehetek a hiányzó láncszem
- bjeela on Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 81-100. helyezettek
- Zotya on A Broncos még 2025-ben is nyögni fogja a Russell Wilson fiaskót