Tudtuk, hogy el fog jönni egy megállapodás a Lions és az irányító Jared Goff közt, a kérdés csak az volt, hogy mikor, és főleg hogy milyen összegről. Nos, ez a tegnapi nap folyamán megtörtént, és Adam Schefter információi szerint a szerződés négy évre szól, ami alatt Goff $212 milliót kereshet, ebből ráadásul $170 millió valamilyen formában garantált. Ezzel az évi $53 milliós átlaggal Joe Burrow mögött a liga második legjobban fizetett játékosa lett.
A Lions úgy szerezte meg annak idején Jared Goffot a Ramstől, hogy gyakorlatilag negatív értékként lett bedobva a cserébe a szerződése miatt, azonban Detroitban bíztak benne és meg is szolgálta ezt a bizalmat, amit most meg is jutalmaztak. Tavaly a második legtöbb yardot és a negyedik legtöbb TD-t passzolta a ligában, 2021-es idecserélése óta pedig a negyedik legtöbb yardot és hetedik legtöbb TD-t szállította.
Még ha ezek a számok részben köszönhetőek a rendszernek is, vitathatatlan, hogy Goff jól játszik, jobban mint LA-ben, emellett pedig igazi vezére is lett a franhchise-nak, és reményt adott a városnak, ami 30 év után először ünnepelhetett csoportgyőzelmet, ráadásul két playoff-győzelmet is összehozott a gárda idén.
Persze Goff nem a második legjobb irányító a ligában (inkább valahol a 12. környékén), ahogy az újdonsült fizetése mutatja, de ha a részleteket megnézzük majd, nem is lesz a gyakorlatban a második legjobban fizetett, meg jövőre újabb helyekkel lejjebb csúszik majd ezen a listán, és a Lionsnek sok választása nem volt jelen helyzetben, főleg hogy az irányító mennyire megbecsült tagja lett a szervezetnek és milyen sokat jelent az öltözőben is.
A Lions idén nagy költekezésben van, hiszen Goff mellett az elkapó Amon-Ra St. Brown (4 év $120 millió) és a támadófalember Penei Sewell (4 év $112 millió) is hatalmas szerződést írt alá a csapattal.
![](https://fuzovelkifele.com/wp-content/uploads/2022/05/fk_felirat2.webp)
Legfrissebb cikkeink
- Hogyan lehet Jordan Love a liga legjobban fizetett irányítója?
- BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kapott egy kis fizetésemelést Courtland Sutton
- Újabb játékosával hosszabbított a Patriots, de nem Matt Judonnal
- Két kezdő védője is kidőlt a Brownsnak, várhatóan csak a szezonkezdetre térhetnek vissza
- A Rams is elvesztette egyik fiatal cornerét az egész szezonra
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 51-70. helyezettek
- CeeDee Lamb és Micah Parsons is a legjobban fizetett nem-irányító akar lenni
- Ja’Marr Chase sem edz, amíg nem kap új szerződést
- Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 71- 80. helyezettek
- Tua edz is meg nem is, így várja az új szerződését
- Hosszabbított safetyjével a Seahawks
- Az egész szezonra kidőlt a Vikings fiatal cornerbackje
- Edzőtábori csaták – NFC North 2024
Legutóbbi hozzászólások
- ThySoul on BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kopi3.14 on Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Fetyke on Hosszabbított kiváló left tackle-jével a Vikings
- bjeela on Shanahan Belichicket akarta védőkoordinátornak
- Csakeztne on Triple Coverage #542 – AFC East beharangozó
- Zotya on Justin Simmons: Sok csapat számára én lehetek a hiányzó láncszem
- bjeela on Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 81-100. helyezettek
- Zotya on A Broncos még 2025-ben is nyögni fogja a Russell Wilson fiaskót