Tom Brady idén már tényleg megkezdi szakkommentátori karrierjét a FOX csatornánál, és most be is jelentették, hogy mi lesz a legendás irányító első közvetített mérkőzése. Az első fordulóban ő kapja meg a magyar idő szerint 22:25-ös sávban rendezett Cowboys@Browns mérkőzést.
Fun fact, hogy a Cowboys volt az a csapat, amely megverte Bradyt a karrierjének utolsó mérkőzésén. Most pedig őket közvetítheti az első kommentátori feladatában.
A dallasiak elég furcsa holtszezonon vannak túl, hiszen nem erősítettek a piacon egyáltalán, és nem is hosszabbítottak sztárjátékosaikkal (Dak Prescott, CeeDee Lamb, Micah Parsons), szóval úgy vágnak neki az idei évnek, hogy mindenki állása veszélyben van. A Brownsnál sem csináltak sok mindent a holtszezonban Jerry Jeudy megszerzésén, Jordan Hicks szerződtetésén és pár visszaigazoláson kívül, de egy elég komplett csapatnak néznek ki, akiket lehúz az irányítójuk (és az ő nagy szerződése). Mindkét gárda kiváló alapszakaszt tudhatott magáénak tavaly, azonban a rájátszásban azonnal elvéreztek a Packers, illetve a Texans kezei által.
A fogadóirodák szerint teljesen kétesélyes a találkozó, a FanDuel szerint a Cowboys 1,5 pontos favoritnak számít.
Ez egyébként a harmadik mérkőzés, amit már biztosan tudunk a szerda éjjel érkező menetrendből – a Chiefs a Ravensszel nyitja majd az alapszakaszt, majd másnap Brazíliában a Packers és az Eagles méri össze erejét. Ma és holnap várhatók még információmorzsák a menetrenddel kapcsolatban, amit aztán magyar idő szerint csütörtök hajnalban teljes egészében megkapunk majd.
![](https://fuzovelkifele.com/wp-content/uploads/2022/05/fk_felirat2.webp)
Legfrissebb cikkeink
- Hogyan lehet Jordan Love a liga legjobban fizetett irányítója?
- BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kapott egy kis fizetésemelést Courtland Sutton
- Újabb játékosával hosszabbított a Patriots, de nem Matt Judonnal
- Két kezdő védője is kidőlt a Brownsnak, várhatóan csak a szezonkezdetre térhetnek vissza
- A Rams is elvesztette egyik fiatal cornerét az egész szezonra
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 51-70. helyezettek
- CeeDee Lamb és Micah Parsons is a legjobban fizetett nem-irányító akar lenni
- Ja’Marr Chase sem edz, amíg nem kap új szerződést
- Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 71- 80. helyezettek
- Tua edz is meg nem is, így várja az új szerződését
- Hosszabbított safetyjével a Seahawks
- Az egész szezonra kidőlt a Vikings fiatal cornerbackje
- Edzőtábori csaták – NFC North 2024
Legutóbbi hozzászólások
- ThySoul on BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kopi3.14 on Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Fetyke on Hosszabbított kiváló left tackle-jével a Vikings
- bjeela on Shanahan Belichicket akarta védőkoordinátornak
- Csakeztne on Triple Coverage #542 – AFC East beharangozó
- Zotya on Justin Simmons: Sok csapat számára én lehetek a hiányzó láncszem
- bjeela on Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 81-100. helyezettek
- Zotya on A Broncos még 2025-ben is nyögni fogja a Russell Wilson fiaskót