Jared Goff három év alatt beírta a nevét a Lions legendái közé: a vezetésével története során először megnyerte az NFC Northot a csapat, a rájátszásban több győzelmet szerzett 2023-ban (2), mint amennyi ezt megelőzően összesen volt a franchise-nak a Super Bowl érában (1), ráadásul a gárda valaha volt első NFC-döntője is vele jött össze. A szerződése az idény végén lejárt volna, de a Lions már most eldöntötte a kérdést, ráadásul úgy, hogy a liga papíron második legjobban kereső irányítójává tette. De ér-e ennyit Jared Goff?
A még mindig csak 29 éves irányító a California Egyetemre járt, ahol három évig volt kezdő. Az első szezonja felejtős volt, az azt követő két idényben viszont 8600+ yardot és 78 TD-t passzolt mindössze 20 interception mellett. Ugyan nem volt egy top atléta, a karereje is inkább csak átlagos volt, de összességében egy kiemelkedően tehetséges prospectnek tűnt: a legtöbb értékelés szerint ő volt a 2016-os draft legjobb irányítója, akit legkésőbb az 1/2-es cetlivel elvisz majd a Browns.
Végül a Rams lett a befutó, amely többek között két első-, két második és két harmadik körös pickért megszerezte a Titanstől az első választási jogot és draftola a 21 éves Goffot. Ekkor a csapatot még a védőfelfogású Jeff Fisher vezette, az újonc QB pedig olyan rossz környezetbe került, hogy hét meccsen csak 1089 yardot passzolt öt TD és hét INT mellett, a Rams pedig minden találkozóját elveszítette vele a kezdőben.
Verheti a falba a fejét a Rams Jared Goff új szerződése miatt
Fishert még a szezon vége előtt kivágták, majd 2017-ben a csapat élére egy bizonyos Sean McVay került, aki mindössze 30 évesen a liga legfiatalabb főedzője lett. Ő pedig kinevezte maga mellé támadókoordinátornak a Packers jelenlegi HC-jét, Matt LaFleurt, de ott volt az edzői stábban még a Bengals főedző Zac Taylor is. A minőségbéli váltás tehát egyértelmű volt, ami Goff játékán is azonnal látszott: a második idényét 3804 yarddal, 28 TD-vel és hét INT-vel fejezte be, 15 kezdő meccséből pedig 11-et megnyert a csapat. Egy évvel később pedig egészen a Super Bowlig menetelt vele a Rams, ahol egy végletekig kiélezett meccsen végül a Patriots diadalmaskodott 13-3-ra úgy, hogy Goff 50 százalékos pontossággal 229 yardig és egy eladott labdáig jutott.
A kudarc ellenére a Rams nemcsak lehívta az ötödik éves opcióját, de adott neki egy 4 éves, 134 millió dolláros szerződést, amiből 110 millió dollár valamilyen formában garantált volt – a legtöbb, amit egy játékos kapott valaha. Valami viszont eltört. A Patriots elleni meccs megmutatta, hogy lehet megállítani a Sean McVay által megálmodott futójátékot (Bill Belichick Vic Fangiótól vette az ötletet), ami nem lett volna nagy probléma, ha Goff fel tud lépni. A korábbi 1/1-es viszont nem tudott fejlődni, a rendszeren kívül szinte semmit nem tett hozzá a játékhoz, és annyira szétesett az önbizalma, hogy mindössze két szezon alatt kiszorult a Rams kezdőjéből.
A következő évek domináns védelmi sémája: A Fangio-Staley defense
Talán még Detroitban sem hittek benne igazán
![](https://fuzovelkifele.com/wp-content/uploads/2022/05/fk_felirat2.webp)
Legfrissebb cikkeink
- Hogyan lehet Jordan Love a liga legjobban fizetett irányítója?
- BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kapott egy kis fizetésemelést Courtland Sutton
- Újabb játékosával hosszabbított a Patriots, de nem Matt Judonnal
- Két kezdő védője is kidőlt a Brownsnak, várhatóan csak a szezonkezdetre térhetnek vissza
- A Rams is elvesztette egyik fiatal cornerét az egész szezonra
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 51-70. helyezettek
- CeeDee Lamb és Micah Parsons is a legjobban fizetett nem-irányító akar lenni
- Ja’Marr Chase sem edz, amíg nem kap új szerződést
- Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 71- 80. helyezettek
- Tua edz is meg nem is, így várja az új szerződését
- Hosszabbított safetyjével a Seahawks
- Az egész szezonra kidőlt a Vikings fiatal cornerbackje
- Edzőtábori csaták – NFC North 2024
Legutóbbi hozzászólások
- ThySoul on BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kopi3.14 on Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Fetyke on Hosszabbított kiváló left tackle-jével a Vikings
- bjeela on Shanahan Belichicket akarta védőkoordinátornak
- Csakeztne on Triple Coverage #542 – AFC East beharangozó
- Zotya on Justin Simmons: Sok csapat számára én lehetek a hiányzó láncszem
- bjeela on Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 81-100. helyezettek
- Zotya on A Broncos még 2025-ben is nyögni fogja a Russell Wilson fiaskót