A Bills idén elindított egy újjáépítkezést, aminek legnagyobb része az volt, hogy az idősödő és/vagy sokat kereső játékosoktól megszabadultak. A safety Micah Hyde az előbbi csoportba tartozott, hiszen már 33 éves. Tőle azonban nem kellett aktívan megszabadulni, hiszen simán lejárt a szerződése, és egyébként a piac nyitása óta nem is talált csapatot magának. Ennek úgy néz ki oka van, ugyanis elmondása szerint gondolkodik a visszavonuláson, és nem is siet a döntésével. Ha pedig folytatja, akkor azt csak Buffalóban tudja elképzelni.
“Nagyon nehéz volt a nyaksérülésem miatt az utóbbi időszak, úgyhogy a szezon után azt mondtam, hogy kicsit el kell vonulnom. Aztán ha eljön az idő és megint érzem a pezsgést, akkor adok neki még egy esélyt. De részemről nem sietek egyáltalán. Nemrég is beszéltem velük (a general manager Brandon Beane-nel és a főedző Sean McDermottal) és mindenki ugyanúgy látja a dolgokat. 33 éves vagyok, egészséges életet akarok élni és számomra a család a legfontosabb. Ugyanakkor szeretnék Super Bowlt nyerni – az elég király lenne. Úgyhogy meglátjuk.”
Hyde a Packers ötödik köröse volt 2013-ban, újonc szerződése után pedig a Billshez írt alá és az akkori újjáépülés oszlopos tagja és fontos figurája volt. Sokáig elit teljesítményt nyújtott, ami az utóbbi két éven azért visszaesett egy közepes kezdő szintre, de még mindig segítségére lehetne a csapatnak. Jelenleg egyébként Taylor Rapp és a második körös újonc Cole Bishop számít kezdőnek Buffalóban.
![](https://fuzovelkifele.com/wp-content/uploads/2022/05/fk_felirat2.webp)
Legfrissebb cikkeink
- Hogyan lehet Jordan Love a liga legjobban fizetett irányítója?
- BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kapott egy kis fizetésemelést Courtland Sutton
- Újabb játékosával hosszabbított a Patriots, de nem Matt Judonnal
- Két kezdő védője is kidőlt a Brownsnak, várhatóan csak a szezonkezdetre térhetnek vissza
- A Rams is elvesztette egyik fiatal cornerét az egész szezonra
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 51-70. helyezettek
- CeeDee Lamb és Micah Parsons is a legjobban fizetett nem-irányító akar lenni
- Ja’Marr Chase sem edz, amíg nem kap új szerződést
- Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 71- 80. helyezettek
- Tua edz is meg nem is, így várja az új szerződését
- Hosszabbított safetyjével a Seahawks
- Az egész szezonra kidőlt a Vikings fiatal cornerbackje
- Edzőtábori csaták – NFC North 2024
Legutóbbi hozzászólások
- ThySoul on BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kopi3.14 on Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Fetyke on Hosszabbított kiváló left tackle-jével a Vikings
- bjeela on Shanahan Belichicket akarta védőkoordinátornak
- Csakeztne on Triple Coverage #542 – AFC East beharangozó
- Zotya on Justin Simmons: Sok csapat számára én lehetek a hiányzó láncszem
- bjeela on Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 81-100. helyezettek
- Zotya on A Broncos még 2025-ben is nyögni fogja a Russell Wilson fiaskót