Tony Jeffferson tavaly ilyenkor jelentette be a visszavonulását és választotta inkább a játékosmegfigyelői karriert a Ravensnél. Azonban most úgy döntött, inkább visszatérne focizni és várja a csapatok hívását a 2024-es szezonra – számolt be Jordan Schultz.
Jefferson a Cardinalsban kezdte pályafutását 2013-ban draftolatlanként, az újonc szerződése után a Ravensbe igazolt három évre, és gyakorlatilag ennyi volt a karrierje. A 2020-as szezont kihagyta, majd egy évre rá a 49ersben és a Ravensben is megfordult, de csak pár meccsen került pályára. Utoljára 2022-ben a Giants színeiben láthattuk, ahol a sok sérülés miatt vékony safety sorba állt be (Wink Martindale jól ismerte Baltimore-ból).
Meglepő lenne, ha 32 évesen, egy teljes szezont kihagyva még nagy hozzáadott értéke lenne a pályán, bár rutinja még segíthet az öltözőben és a fiataloknak.
![](https://fuzovelkifele.com/wp-content/uploads/2022/05/fk_felirat2.webp)
Legfrissebb cikkeink
- Hogyan lehet Jordan Love a liga legjobban fizetett irányítója?
- BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kapott egy kis fizetésemelést Courtland Sutton
- Újabb játékosával hosszabbított a Patriots, de nem Matt Judonnal
- Két kezdő védője is kidőlt a Brownsnak, várhatóan csak a szezonkezdetre térhetnek vissza
- A Rams is elvesztette egyik fiatal cornerét az egész szezonra
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 51-70. helyezettek
- CeeDee Lamb és Micah Parsons is a legjobban fizetett nem-irányító akar lenni
- Ja’Marr Chase sem edz, amíg nem kap új szerződést
- Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 71- 80. helyezettek
- Tua edz is meg nem is, így várja az új szerződését
- Hosszabbított safetyjével a Seahawks
- Az egész szezonra kidőlt a Vikings fiatal cornerbackje
- Edzőtábori csaták – NFC North 2024
Legutóbbi hozzászólások
- ThySoul on BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kopi3.14 on Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Fetyke on Hosszabbított kiváló left tackle-jével a Vikings
- bjeela on Shanahan Belichicket akarta védőkoordinátornak
- Csakeztne on Triple Coverage #542 – AFC East beharangozó
- Zotya on Justin Simmons: Sok csapat számára én lehetek a hiányzó láncszem
- bjeela on Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 81-100. helyezettek
- Zotya on A Broncos még 2025-ben is nyögni fogja a Russell Wilson fiaskót