A Titans két éve egy sorsfordító cserét hajtott végre, ami nagyon nem jött be. Eladták AJ Brownt az Eaglesnek egy első- és egy harmadik körös pickért cserébe, majd kiválasztottak a helyére Treylon Burkst az 1/18-as pickkel. Brown azóta csak az alapszakaszban 2952 yardot és 18 TD-t szerzett, míg Burksnek mindössze 665 yard jött össze egyetlen touchdownnal. A harmadéves játékost ugyan sokan hájpolták most a holtszezonban, de a főedző Bill Callahan elmondása szerint azért is meg kell dolgoznia, hogy a keretben maradhasson.
Burkst gunnerként is foglalkoztatták az edzések során, és Callahan elmondása szerint ha a meccsnapi keretbe be akar kerülni az elkapó, akkor bizony hozzáadott értékkel kell bírnia a special teamben. Azért van erre szükség, mert DeAndre Hopkins mellé hozták Calvin Ridley-t és Tyler Boydot WR posztra, így Burks a padra szorul, és ha valaki nem teljes értékű kezdő, akkor bizony valahol hasznát kell venni, ha nevezni akarják a keretbe. Callahan szerint egyébként Burks jó lehet ebben a szerepben, hiszen jó méretekkel és sebességgel rendelkezik.
Egyébként az egy évvel korábbi első körös cornerback Caleb Farley-tól is ezt várja az új edzői stáb, neki sincs helye a kezdőben L’Jarius Sneed és Chidobe Awuzie megszerzése után.
![](https://fuzovelkifele.com/wp-content/uploads/2022/05/fk_felirat2.webp)
Legfrissebb cikkeink
- Hogyan lehet Jordan Love a liga legjobban fizetett irányítója?
- BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kapott egy kis fizetésemelést Courtland Sutton
- Újabb játékosával hosszabbított a Patriots, de nem Matt Judonnal
- Két kezdő védője is kidőlt a Brownsnak, várhatóan csak a szezonkezdetre térhetnek vissza
- A Rams is elvesztette egyik fiatal cornerét az egész szezonra
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 51-70. helyezettek
- CeeDee Lamb és Micah Parsons is a legjobban fizetett nem-irányító akar lenni
- Ja’Marr Chase sem edz, amíg nem kap új szerződést
- Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 71- 80. helyezettek
- Tua edz is meg nem is, így várja az új szerződését
- Hosszabbított safetyjével a Seahawks
- Az egész szezonra kidőlt a Vikings fiatal cornerbackje
- Edzőtábori csaták – NFC North 2024
Legutóbbi hozzászólások
- ThySoul on BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kopi3.14 on Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Fetyke on Hosszabbított kiváló left tackle-jével a Vikings
- bjeela on Shanahan Belichicket akarta védőkoordinátornak
- Csakeztne on Triple Coverage #542 – AFC East beharangozó
- Zotya on Justin Simmons: Sok csapat számára én lehetek a hiányzó láncszem
- bjeela on Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 81-100. helyezettek
- Zotya on A Broncos még 2025-ben is nyögni fogja a Russell Wilson fiaskót