Egy középkategóriás-átlagos kezdő irányító ma 30-40 millió dollár körüli összeget vihet haza évente. Ebbe a kategóriába nyolc elkapó is beférne, ugyanakkor közülük Justin Jefferson az egyetlen, aki tényleg meg is keres ennyit. Új időszámítás kezdődik az elkapópiacon.
Az elkapópiac közel 10 évnyi stagnálás után 2022-ben kezdett berobbanni. Azt megelőzően mindössze három elkapónak volt legalább évi 20 millió dolláros szerződése az új pénzt figyelembe véve, míg a garantált időszak alatt csak ketten érték el a 20 milliós határt. Aztán két éve 11 elkapó is átlépte a bűvös határt:
- Tyreek Hill egy 4 éves, 120 millió dolláros hosszabbítást kapott a Dolphinstól,
- Davonte Adamsnek egy 5 éves, 140 milliós szerződést adott a Raiders,
- Cooper Kupp minden idők legjobb szezonjáért egy 3 éves, évi 26,7 millió dolláros kontraktust kapott a Ramstől,
- az Eagles nemcsak feláldozott egy első kört AJ Brownért, de azonnal adott neki egy 4 éves, 100 milliós hosszabbítást, amit azóta meg is emelt,
- Stefon Diggs egy nagyon tisztességes, játékosbarát hosszabbítást írt alá a Billsszel, ami 4 évre 96 millió dollárt ér,
- DK Metcalf, Deebo Samuel és Terry McLaurin egyaránt 3 évre írt alá 72 – 71,55 – 69,6 millió dolláros értékben,
- DJ Moore szintén 3 évvel hosszabbította meg a szerződését, és bár ő csak 61,88 milliót kapott új pénzben, a következő három évben többet fog keresni a 2019-es class elitjénél,
- míg Chris Godwin és Mike Williams a piacon kapott egy-egy 3 éves, nettó 60 milliós dolláros szerződést.
Innen már sejteni lehetett, hogy nem lesz megállás: ma már 21 elkapónak van új pénzben legalább 20 millió dolláros fizetése és négyen lépik át a 30 millió dollárt. Csak idén új szerződést kapott Justin Jefferson, Amon-Ra St. Brown, Jaylen Waddle, DeVonta Smith, Nico Collins, Michael Pittman és Calvin Ridley, Tee Higgins pedig franchise tag alatt keres majd 21,8 milliót. Igen ám, csakhogy van különbség aközött, hogy valaki új pénzben keres-e sokat vagy pedig a valóságban (az egyszerűség kedvéért nevezzük a szerződés teljes átlagának) is ennyit visz-e haza.
Erre jó példa DeAndre Hopkins, akivel az elkapópiac bedurranása elkezdődött még 2020-ban. A Texans akkor adta el bagóért az elkapót, aki ezt kihasználva kiharcolt magának egy 2 éves, 54,5 millió dolláros szerződést, amivel minden idők legjobban kereső nem-irányítója lett – sőt nem egy franchise QB-nál is többet keresett. A dolog szépséghibája, hogy az elkapónak volt még három év a szerződéséből, amivel 40 milliót keresett volna. Hiába hangzott tehát jól ez az évi 27,25 millió dolláros fizetés (új pénz), Hopkins valójában éves szinten csak 18,8 milliós fizetéssel rendelkezett (a szerződés teljes átlaga).

Legfrissebb cikkeink
- BREAKING: Hosszabbított Joe Thuney-val a Bears!
- Jó esély van arra, hogy változik a rájátszás kiemelési rendszere
- Biztosra megy a Packers, szinte biztosan eltörlik a tush push-t
- Így néz ki Derrick Henry új szerződése
- CeeDee Lamb: Nincs rangsor köztem és Pickens között
- BREAKING: Rekordszerződést kapott Fred Warner
- Első lépés megtéve, de hová? – Seahawks draftértékelő
- Jó főedző Nick Sirianni?
- Mi a baja mindenkinek a tush push-sal?
- Triple Coverage #603 – Kérdezz-felelek
- Nehogy már negatív mérleggel hazai pályán játsszon valaki a rájátszásban!
- Hosszabbított Nick Siriannival az Eagles
- Robert Saleh után Joe Douglas is visszatér korábbi sikerei helyszínére
- Brock Purdy extra védelmet kapott a 49erstől
- A kiemelések megváltoztatásáról és a tush push eltörléséről is szavaznak a héten
Legutóbbi hozzászólások
- Ragi on Biztosra megy a Packers, szinte biztosan eltörlik a tush push-t
- Zotya on Robert Saleh után Joe Douglas is visszatér korábbi sikerei helyszínére
- atis123juve on Triple Coverage #600
- camillo7777 on Biztosra megy a Packers, szinte biztosan eltörlik a tush push-t
- vicgeordie on Biztosra megy a Packers, szinte biztosan eltörlik a tush push-t
- camillo7777 on Biztosra megy a Packers, szinte biztosan eltörlik a tush push-t
- renningan on Mi a baja mindenkinek a tush push-sal?
- ZoliZoltan on Mi a baja mindenkinek a tush push-sal?